2015-07-06 16:45:31• hírek • Szatmár.ro

Szatmári képviselő lett az emberjogi bizottság titkára

A Képviselőház Emberi jogi, egyházügyi és nemzeti kisebbségekért felelős szakbizottsága titkárává választották Kereskényi Gábort.

A Szatmár megyei képviselő júniusig az Oktatási, ifjúság és spotbizottságban tevékenykedett, ahol számos szakirányú törvénytervezetet kezdeményezett és képviselte a szatmári pedagógusok ügyét a bukaresti fórumokon.

Az Emberjogi, egyházügyi és kisebbségi bizottságban áprilisig Markó Attila képviselte az RMDSZ-t, akinek a lemondását követően döntött a frakció arról, hogy a megüresedett helyet Kereskényi vegye át.

"Fontos, hogy egy - a romániai magyarság szempontjából kiemelkedő kérdésekkel foglalkozó szakbizottságban a Szövetség képviseltetve legyen, és hallassa a hangját. A megszerzett kisebbségi jogok érvényesítéséért és a jogok bővítéséért ugyanakkor még 25 évvel a rendszerváltozás után is nap mint nap fel kell emeljük a szavunkat" - hangsúlyozta Kerekényi.

A képviselő  továbbra is foglalkozni kíván a tanügyi, ifjúsági és sportkérdésekkel is, mivel véleménye szerint a minőségi oktatás, az ifjúsági programok és a sporttevékenységek zálogai lehetnek a felnővekvő nemzedék fejlődésének, s ezáltal megmaradásunknak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: