2014-11-17 11:56:00• hírek • Kocsis Zoltán

Szatmárban Iohannis közel kétszer annyi voksot kapott, mint Ponta

Klaus Iohannis két és félszer annyi szavazatot szerzett Szatmár megyében a második fordulóban, mint az elsőben. Ponta ezzel szemben alig tizenötezerrel tudta növelni szavazatai számát. Iohannis három megyében is 80% körüli eredményt ért el!

Noha még nem ismerni pontosan a romániai államfőválasztás vasárnapi második fordulójának hivatalos végeredményét, kockázat nélkül kijelenthető, Klaus Iohannis közel tíz százalékkal legyőzte az ugyanekkora előnnyel induló, esélyesebbnek tartott Victor Pontát. Nagyszeben korábbi polgármesterének sikeréhez a szatmári voksolók is alaposan hozzájárultak: a megyében közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint ellenfele, százalékban kifejezve pedig közel 30%-kal verte riválisát. Na de lássuk a pontos számokat.

A Szatmár Megyei Választási Iroda végleges és hivatalos eredményei alapján a Keresztény-Liberális Szövetség, jelöltje, Klaus Werner Iohannis 108.690 szavazatot kapott, ami az összes érvényes voks 65,20%-a. Ezzel szemben Victor Pontának be kellett érnie 57.998 szavazattal, azaz 34,79%-os eredménnyel.

Érdekes lehet összehasonlítani a vasárnapi adatokat a két héttel ezelőtti első forduló eredményeivel. Akkor Ponta 42.117 szavazatot kapott, ahhoz képest tehát alig 15.000-el tudta növelni voksai számát. Mindez alaposan eltörpül Iohannis eredményei mellett, aki az első etapban elért 43.100 szavazatát meg tudta két és félszerezni!

Szatmár megyében összesen 168.180 személy járult az urnák elé, ami a szavazati joggal rendelkezők 52,9%. Ezzel alaposan elmarad az országos átlagtól, ami 63,95% volt. A megyében 12.219 személy voksolt pótlistára és 1994 élt a mozgóurna adta lehetőségekkel. Szatmárban összesen 1502 volt az érvénytelen szavazatok száma, ami elenyészőnek mondható 0,9%-ot jelent.

Nem csak Szatmár megyében szerepelt kiemelkedően eredményesen a második fordulóban Iohannis. Mindamellett, hogy Hunyad megyét kivéve ezúttal is meg tudta nyerni valamennyi erdélyi megyét, Iohannis nyert Suceava és Iasi megyékben is. Ezen kívül megjegyzendő, hogy egyes megyékben lehengerlő sikereket aratott: Arad és Maros megyében 68, Kolozs megyében 74, Kovásznában 78, Szebenben és Hargitában pedig 80%-os sikert aratott! Ehhez képest Ponta legkiemelkedőbb eredménye egy Giurgiuban elért 70%...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: