2015-09-17 18:03:40• hírek • Szatmár.ro

Szabadságról, reményről, örömről énekelnek péntek délután

Van-e kiút a legnagyobb mélységekből? Szólhat-e Isten Igéje idősektől fiatalokig minden generációhoz? Mi az igazi szabadság? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ kaphatnak pénteken azok, akik elérkeznek a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvarára 17 órától a Csak Róla szól nevű rendezvényre.

A Szatmári Református Egyházmegye honlapja a refszatmar.eu öt, a Harangszó Rádió négy, a Világíts Tv pedig három éve eszköz arra, hogy eljuttassa az evangéliumot, a reményt és az örömöt a kommunikáció modern eszközein keresztül. Ezért adnak hálát a jelenlevők.

A rendezvényen három zenekar fog fellépni. Mindenekelőtt a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági táborában megalakult Bízz Band. Udvarfalváról a Reménység Együttes jön dicsőíteni. Hanna és Zenekara Budapestről érkezik ismert keresztyén ifjúsági énekeket hozva saját dalaik mellett.

Varga Botond kisbábonyi lelkész fog Igét hirdetni a következő Ige alapján: „Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását!" (Zsolt 96,2)

Érdekes, élő interjút hallhatnak a jelenlevők Boros Lajossal, a váci börtön volt rabjával, aki huszonkét év után szabadult és elmondja, hogyan lehet kijönni a „gödörből." Hiteles lesz, mert olyan mondja el, aki járt már ott!

A rendezvényen tombolahúzás is lesz, értékes nyereményekkel, de a lelki feltöltődés, amit ez az alkalom ígér, még felbecsülhetetlenebb.

A rendezvény programja:
17.00 - Köszöntő beszédek
17.15 - Bízz Band koncertje
17.35 - Varga Botond igehirdetése
18.00 - Reménység Együttes koncertje
18.40 - Interjú Boros Lajossal
19.15 - Hanna és Zenekara koncertje
20.10 - Tombolahúzás és áldás

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: