2014-11-20 16:01:15• hírek • Szatmár.ro

Strudlifesztivált tartanak szombaton a Svábházban

A fesztivál kapcsán tartott sajtótájékoztatón az államelnök-választás is szóba került.

Sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Német Demokrata Fórum megyei vezetősége. Ezen részt vettek a szervezet szatmár megyei polgármesterei és alpolgármesterei is. A rendezvény első részében a fórum vezetői értékelték a november 16-i államelnök-választás eredményeit. Kiderült, őket is meglepte Klaus Iohannis győzelme, ám biztosak benne, hogy a legjobb jelölt kerül az államelnöki székbe. Iohannis 11 éven keresztül volt a Német Demokrata Fórum országos elnöke, tevékenységéről, munkájáról csak pozitívan tudott nyilatkozni Leitner János, Ressler Stefan - a megyei szervezet elnöke és alelnöke -, illetve Kaiser Stefan megyei tanácsos.

A folytatásban a szombaton sorra kerülő Strudlifesztivál kapcsán elmondták, hogy a szatmáriak által nagyon kedvelt rendezvényre november 22-én, szombaton kerül sor. A gyerekeknek 15 órakor, a felnőtteknek 17 órakor kezdődik a fesztivál, melynek középpontjában a sváb finomság, a strudli áll. Mint ahogy minden évben, az idén is kipróbálhatják a vállalkozó szelleműek a strudlikészítést.

Aki kedvet kap a strudli otthoni elkészítéséhez a receptet is hazaviheti. A krumplis, túrós és lekváros strudli mellett strudlilevest is készítenek a szatmári, nagykárolyi, nagymajtényi, csanálosi és csomaközi szakácsnők és szakácsok. A strudlihoz aludttejet és forral bort is kínálnak majd. Persze az idén sem hiányozhat a jó kedv, a sváb zene és a tánc. A rendezvényt a Johann Ettinger Német Líceum Gemeinsam tánccsoportja nyitja meg szatmári sváb táncokkal.

A strudlifesztivált a helyi Német Demokrata Fórum és a Kálvária-templom német közössége közösen szervezi.

Sajtótájékoztatót tartott a Szatmár Megyei NDF

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: