2016-05-09 10:03:45• hírek • refszatmar.eu

Rózsaszínbibliások konfirmálása Erdődön

Három lány konfirmált vasárnap az Erdődi Református Egyházközség templomában, egy közülük a keresztség sákramentumában is részesedett. A növendékek bátran tettek bizonyságot és tettek fogadalmat Krisztus mellett.

Délelőtt 11 órától a kicsiny református gyülekezetben öt év szünet után tartottak ismét konfirmációt. Mindenek előtt azonban keresztelésre került sor. A konfirmandusok közül az egyik leánykát, jobb később mint soha, ezen alkalommal keresztelte meg az erdődi lelkész. Azért fontos ez, mert Luther Mártonnal együtt minden megpróbáltatás és kísértés közepette már elmondhatja ő is: „meg vagyok keresztelve!", az én életem Krisztusban elrejtett élet, Ő az én védelmem.

A rendhagyó esemény után Rácz Ervin erdődi lelkipásztor az elveszett pénzérme példázata alapján hirdette Isten szavát: „Ha valamelyik asszonynak tíz drahmája van, és egy drahmát elveszít, nem gyújt-e gyertyát, és nem sepri-e ki a házát, és nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja a barátnőit és a szomszédait, és így szól: Örüljetek velem, mert megtaláltam a drahmát, melyet elveszítettem! Mondom nektek, ilyen örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös ember megtérésén." (Lukács 15, 8-10) A konfirmandusok a két év felkészítő alatt megismerhették Istent, de még távol vannak attól, hogy Őt tökéletesen ismerjék. Az emberek sokszor torzképet alkotnak Istenről, jó lenne a lelki szemüvegünket átmosni, megtöröltetni Isten Igéje által. Hat nagyon fontos dolgot üzent a fiataloknak Isten. Először is azt, hogy ők Isten egyedi, drága kincsei, eredeti emberek. Másodszor tudni kell azt, hogy Isten nélkül elveszett kincsek vagyunk. Engedjük magunkat megtalálni? A példázat azt is üzeni, hogy ha távol vagyunk tőle, hiányzunk az Istennek, nem vagyunk számára semlegesek. Azt a megrendítő képet is észrevehetjük, a felolvasott Ige társpéldázatából, a tékozló fiú történetéből, hogy fut az Isten az ember után. Isten „guberál", a szemétből is képes bennünket kiemelni, mert nem ott a helyünk, és ha megtalál, nagyon tud örülni nekünk, mert Ő egy boldog Isten, aki a mosolygást föltalálta, s örül, ha valakinek fülig ér a szája. A lelkipásztor a következő mondatot parafrazálta a leányok lelki batyujába: ti vagytok az Isten szerelmes gyermekei, akiben Ő gyönyörködik!

Ezt követően a kikérdezés percei jöttek. A lányok az ún. kiskátéból, a Heidelbergi Kátéból kaptak kérdéseket, majd énekekkel tettek bizonyságot hitükről. A végén a bibliai idézeteket is bátran, tudatosan mondták el.

Szakács Imre, a gyülekezet főgondnoka is szólt az ifjakhoz, bátorítva őket, hogy most már felnőttként részesedhetnek a másik sákramentumban, az úrvacsorában is. Ugyanakkor felszólította őket, bárhova is viszi őket a sors, ne felejtsék el, hogy magyar reformátusok. Miután fogadalmat tettek, Isten előtt, térdet hajtva kapták meg az áldást, a lelkész kézrátételén keresztül.

Így telt a rózsaszínbibliások konfirmálása Erdődön, név szerint Bálint Stefánia Sára, Petrán Klaudia és Vass Réka tett fogadalmat. S, hogy miért rózsaszínbibliások ők? Lassan fél éve annak, hogy a lelkipásztoruk, úgy gondolta, mivel ők lányok, olyan Bibliát kell kapjanak, amiből érzik, hogy az valóban az övék. Azóta olyan Szentírásuk van, ami használódik, minden istentiszteleten ők olvassák a hosszabb bibliai szakaszt, s otthon is lapozzák, mert úgy érzik, az az övék! Mert jobb egy rózsaszínű biblia a kézben, mint egy fekete a polcon porosodva.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: