2016-11-15 22:27:23• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

Rosszul sikerült búcsú: vereség Budapesten és Groznyijban

Nem sikerült jól az év utolsó mérkőzése a magyar és a román labdarúgó-válogatott számára: előbbi hazai pályán kapott ki Svédországtól, utóbbi pedig vendégként Oroszországban. Mindkét együttes drasztikusan kicserélődött a hétvégi világbajnoki selejtezőkhöz képest.

Dragos Grigore, Bogdan Stancu és Razvan Marin személyében csupán három játékos volt az Oroszország ellen kiálló román kezdőcsapatban azok közül, akik pénteken Lengyelország ellen is kezdtek. Hét játékos el sem utazott Groznyijba a pénteki kezdőből, ezzel együtt Christoph Daum meglehetősen érdekesen kezelte a keretet. Bogdan Tarut és Dragos Nedelcut csak a 90. perc után küldte pályára - ők ezzel debütáltak a felnőtt válogatottban -, míg a nagykárolyi Eric Bicfalvi ezúttal sem kapott szerepet. Pedig ő Oroszországban szerepel, ismeri ezt a stílust - felmerül a kérdés, miért hívták be egyáltalán. Rajta kívül ugyanis két kapus, Valentin Cojocaru és Silviu Lung sem kapott bizalmat.

Ami magát a meccset illeti, látszott, két nem túl jó formában lévő csapat találkozott egymással. Az első komoly helyzetig 14 percet kellett várni, ekkor Alekszandar Szamedov lövését Costel Pantilimon védte. Újabb 14 perccel később jött a válasz, Dorin Rotariu kedvező pozícióból kapu fölé lőtt. A szünet után Alekszandar Kokorin tesztelte Pantilimont, aki ezúttal is állta a sarat.

Kapkodó, ütemtelen, sok hibával tarkított játékot láthattak a nézők a groznyiji hidegben. A játékrész közepén Románia büntetőt követelt, Oroszország pedig egymás után küldte előre a labdákat. Kitartása a 92. percben hozta meg az eredményt, amikor Dmitrij Poloz elfektette a védőket, de lövését még blokkolták, a labda viszont a lesről visszalépő Magomed Ozdojev elé került, aki közelről kapuba talált.

A magyar labdarúgó-válogatott kedden este 2-0-ra kikapott a svéd csapattól barátságos mérkőzésen, idei utolsó fellépésén a Groupama Arénában. A vasárnapi kezdőből ezúttal senki nem kezdett.

A találkozó előtt a pályán búcsúztatták Király Gábort, Juhász Rolandot, Hajnal Tamást és Vanczák Vilmost. Utóbbiak ketten nem öltözhettek be, ugyanakkor Király a félidő közepéig, míg Juhász a végéig kapott kezdőként lehetőséget. Ez volt a 12. idei találkozója Bernd Storck csapatának, amely három győzelem mellett öt döntetlennel és négy vereséggel zárta a 2016-os esztendőt.

"Büszkeségek a múltban, példaképek a jövőben" - ezzel a molinóval üdvözölte a közönség a válogatottól elbúcsúztatott négy futballistát.

A 16. percben Király - aki korábban 35 mérkőzést hozott le kapott gól nélkül válogatott karrierje során - kis híján egy nagy hibával tette emlékezetessé a búcsút: egy távoli lövésnél a labda kipattant a melléről, de szerencséjére Thelin hat méterről a kapufát találta telibe. Nem sokkal később viszont már a 40 éves hálóőrnek köszönhetően nem jött össze a svéd vezetés, ugyanis fiatalos lendülettel ért le Jansson közeli lövésére.

Az első magyar lehetőségre a 27. percig kellett várni, ekkor Németh tört be a 16-oson belülre, de lövése mellé szállt. Néhány pillanat múlva elérkezett Király számára a történelmi búcsú ideje, a helyére érkező Megyerinek viszont nem sikerült rutinos kollégájához hasonlóan a bemutatkozása - Király 1998-ban Bécsben az osztrákok ellen 11-est védett első megmozdulásából -, ugyanis a cserét követő szabadrúgás megpattant a sorfalon és a hálóba vágódott.

A szünetben Hajnalról és Vanczákról is levetítettek egy-egy rövid filmet. A magyar szövetségi kapitány újabb újoncot avatott, Berecz Zsombor érkezett a pályára.

A mérkőzés a fordulást követően sem lett sokkal izgalmasabb, a magyar csapat eleinte támadólag lépett fel, de kapura teljesen veszélytelen volt. A félidő közepén növelte előnyét az addigra fölénybe kerülő vendég együttes, ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó. Isaac Thelin tört be az alapvonal mentén, cselezett egyet befelé, majd nagy erővel kilőtte a bal alsó sarkot.

Bernd Storck Botka Endre, majd Nagy Dominik személyében újabb újoncokat avatott, azonban ez nem hozott érdemi változást, így sima svéd győzelemmel zárult az összecsapás.

A magyar válogatott 2017-ben első tétmérkőzését március 25-én játssza, amikor a világbajnoki selejtezősorozatban az Európa-bajnok portugálok vendége lesz. Románia egy nappal később Dániát fogadja.

Eredmény:
Magyarország-Svédország 0-2
(0-1)
Groupama Aréna, 16 ezer néző, v.: Paolo Valeri (olasz)
gólszerzők: Larsson (30.), Thelin (67.)
sárga lap: Rohdén (19.), Jansson (86.)
Magyarország: Király Gábor - Fiola Attila (Botka Endre, 69.), Pintér Ádám, Juhász Roland (Hangya Szilveszter, 45.), Kádár Tamás - Vida Máté (Berecz Zsombor, a szünetben), Elek Ákos - Németh Krisztián, Stieber Zoltán, Lovrencsics Gergő (Nagy Dominik, 78.) - Priskin Tamás (Böde Dániel, 58.)
Svédország: Kristoffer Nordfeldt - Emil Krafth (Linus Wahlqvist, 73.), Pontus Jansson, Andreas Granqvist (Victor Lindelöf, a szünetben), Oscar Wendt - Marcus Rohdén, Jakob Johansson (Alexander Fransson, 81.), Oscar Hiljemark, Sam Larsson (Viktor Claesson, 65.) - Isaac Thelin (John Guidetti, 74.), Christopher Nyman

Oroszország - Románia 1-0
gól:
Ozdojev (92.)
Oroszország: Akinfejev - 4. Szemenov, 14. Kutepov, 13. Kudrjasov (25. Novoszelcev, 83) - 19. Szamedov, 22. Mogilevec (21. Erokin, 68), 11. Zobnin, 8. Glusakov, 18. Zsirkov (27. Ozdokev, 46) - 15. Mirancsuk (7. Poloz, 61)- 9. Kokorin.
Cserék: 12. Belenov, 16. Kritsyuk, 3. Shishkin, 5. Vasin, 6. Dzhikiia, 7. Poloz, 10. Gazinski, 20. Panchenko, 23. D. Kombarov
edző: Sztaniszlav Csercseszov
Románia: 1. Pantilimon - 20. G. Enache, 22. Săpunaru, 21. Dr. Grigore (cpt.) (6. Țîru, 90), 14. Latovlevici (3. St. Filip, 66) - 18. Prepeliță, 15. R. Marin - 11. Rotariu, 19. B. Stancu (4. Nedelcu, 90+1), 7. Grozav (8. Ad. Popa, 83) - 9. Fl. Andone
cserék: 12. Cojocaru, 16. S. Lung, 4. Nedelcu, 8. Ad. Popa, 13. Toșca, 17. Bicfalvi
edző: Christoph Daum

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: