2015-04-16 07:22:51• hírek • MTI

NATO-hadgyakorlat a Fekete-tenger romániai partvidékén

Folyamatos lesz a NATO-országok katonáinak jelenléte az észak-atlanti szövetség keleti szárnyán - jelentette ki Mircea Dusa román védelmi miniszter szerdán, abból az alkalomból, hogy csütörtökön az utóbbi évek legnagyobb szárazföldi NATO-hadgyakorlata kezdődik a Fekete-tenger romániai partvidékén.

A Wind Spring 15 elnevezésű manőverhez 2200 román, amerikai, brit és moldovai katonát és több száz páncélos járművet mozgósítottak.

Dusa elmondta, ezenfelül egy amerikai torpedóromboló tartózkodik a konstancai (Constanta) kikötőben, és nemrég 11 darab A-10-es csatarepülő érkezett Aranyosgyéresre (Campia Turzii), ahol az amerikai pilóták a románokkal közösen fognak gyakorlatozni. Az év folyamán később portugál F-16-osokat és amerikai F-15-ösöket várnak az erdélyi légi támaszpontra.

A Fekete-tengeren és a konstancai kikötőben az utóbbi időben folyamatosan jelen voltak a NATO, illetve uniós tagországok hadihajói - emlékeztetett a román védelmi miniszter.

Dusa kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy a csütörtökön kezdődő hadgyakorlat összefüggésben áll-e a néhány száz kilométernyire lévő ukrajnai konfliktussal: mint mondta, a védelmi készültség ellenőrzése és a katonák közös gyakorlatozása a cél. A nem NATO-tag Moldovai Köztársaság katonáinak részvételét azzal magyarázta, hogy Románia keleti szomszédja az észak-atlanti szövetség partnere, amely - Grúziához és más országokhoz hasonlóan - nemcsak a felkészülésben, hanem egyes nemzetközi küldetésekben is részt vesz a NATO-tagállamok oldalán.

A Wind Spring 15 hadgyakorlat április 30-án ér véget. A NATO a Krím félsziget orosz elcsatolása után kezdett rotációs katonai manővereket a keleti tagállamok védelmi készültségének fokozása céljából. A bukaresti védelmi tárca március elején közölte: a keleti szárny új biztonsági kockázatai közepette Románia két vezénylési központot bocsát a NATO rendelkezésére. A NATO-erők integrációs egysége a tervek szerint 2016-ra, míg a Bukarestben kialakítandó, hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központ 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: