2014-02-12 16:09:33• hírek • Czinzel László

Rekordösszeg gyűlt a jótékonysági előadáson

Zsúfolt ház előtt játszott a Harag György Társulat szombat este a Mirandolina című előadás bemutatóján, amelynek bevételeit jótékony célra, a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programjának támogatására ajánlották fel. Az előadás bevételeiről a szerdán megtartott sajtótájékoztatón számoltak be.

Immár hosszú ideje működik együtt a magyar színtársulat és a Hans Lindner Alapítvány. Ezen együttműködés részeként a szombaton megtartott bemutató előadás bevételeit az alapítvány támogatására ajánlotta fel a színház. A jótékony cél hírére pedig megmozdultak a szatmáriak: míg először csak 300 körüli néző váltott jegyet az előadásra, a bemutató napjára összesen több mint 500 jegy kelt el, így zsúfolt ház előtt játszottak a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyszínpadán a Mirandolina című darab szereplői.

Bessenyei Gedő István, a színtársulat művészeti vezetője a szerdán megtartott sajtótájékoztatón elmondta: megdőltek az eddigi rekordok, soha ennyi pénz nem gyűlt még jótékonysági előadáson. A jegyek eladásából és a színház jegyirodájában hagyott adományokból 8600 lej gyűlt össze, ehhez tevődik hozzá az előadás idején felállított perselyben elhelyezett adomány, amelynek összege 2300 lej.

Koczinger Tibortól, a Hans Lindner Alapítvány igazgatójától megtudtuk: az összeg elég arra, hogy két tábort is megszervezzenek a rákbeteg gyermekek számára, valamint a Szatmár megyében élő Down-szindrómás és különleges szükségletekkel rendelkező gyermekek számára. A tervek szerint mindkét tábort egy időben fogják megszervezni: július 7 és 13 között. Az egyik helyszíne a szatmárhegyi Helge Winter ház lesz, a másiknak pedig a magyarországi Sárospatak ad majd otthont, ahol az alapítvány már több hasonló tábort is megszervezett.

Átadták a jótékonysági előadáson gyűlt összeget Koczinger Tibornak

A sajtótájékoztatón Bessenyei Gedő István és Koczinger Tibor is kihasználta a lehetőséget, köszönetet mondva a közönségnek a segítségért, amivel idén nyáron örömet tudnak majd szerezni számos beteg gyermeknek és családjuknak.

Zsúfolt ház előtt mutatták be az előadást

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: