2014-04-12 17:42:08• hírek • Szatmár.ro

Az idei megyei borverseny díjkiosztójával kezdődött a borfesztivál

Szombat délben vette kezdetét és vasárnap estig tart az idei borfesztivál, amelyet Szatmárnémeti új főterén szerveztek meg. A megnyitón kihirdették az elmúlt napokban zajlott XI. Szatmár Megyei Borverseny eredményeit is. Idén a fehérborok között egy Bianca diadalmaskodott, a vörösborok közül pedig egy Cabernet Sauvignon kapta a Nagy Aranyat. A Nachbil három aranyat és két ezüstöt is begyűjtött.

Csütörtökön vette kezdetét és szombaton, az ünnepélyes díjkiosztóval ért véget az idén tizenegyedik alkalommal megrendezett Szatmár Megyei Borverseny. Erre csak olyan italokat lehetett benevezni, amelyek már érmet nyertek valamelyik helyi megmérettetésen.

A borokat igazán neves zsűri bírálta el, melynek tagja volt Marian Timofti, Septimiu Crisan és Péntek István, a Romániai Sommelier Szövetség 2011 elnöke, erdélyi alelnöke, illetve főtitkára, továbbá Radu Rizea borszakértő újságíró és Horia Hasnas, a www.vinul.ro szerkesztője.

A borversenyre benevezett nedűk túlnyomó része megfelelt a minőségi elvárásoknak, nem csoda hát, hogy sok bronz, ezüst és aranyérem került kiosztásra. Az ünnepélyes díjkiosztást megelőzően a Szatmár.ro-nak Péntek István bukaresti sommelier értékelte a megkóstolt borokat, illetve beszélt a megye borturizmusban rejlő potenciáljáról.

"Az elmúlt évben jártam már Szatmár megyében borversenyen, és meg kell mondanom, látszik a fejlődés: sokkal jobb borokat kóstoltunk idén, érezhető, hogy a megyében néhányan nagyon komolyan állnak hozzá a minőségi borok előállításához. Dícséretes, hogy nem feledkeznek meg a szatmári bortermelők a környék hagyományos szőlőfajtáiról, ezek termesztésével és feldolgozásával Szatmár kiemelkedhet az ország bortermő vidékei közül. Nagy lehetőséget látok a borturizmusban, hiszen a megye külföldiek számára könnyen elérhető - az autópályától csak egy órányi autóútra már remek borokat kóstolhat az utazó. Ez mindenképp előny az ország belsejében található borvidékekkel szemben, hiszen képzeljük el azt a német turistát, aki lejön Magyarországon az autópályáról, és aztán Romániában még autózik közúton 8-9 órát. Számára sokkal nagyobb lesz a fáradtság és a stressz érzete, mint a jó borok élvezete" - magyarázta a borszakértő.

Kiosztották az idei megyei borverseny díjait

Péntek István az egyik legnagyobb potenciált Krasznabéltekben és környékében látta. "Az ottani pincesoroknak varázslatos hangulatuk van, a borok pedig nagyon jók. Nem tudom, lenne-e olyan turista, aki a borpincék között, egy jó bort kortyolgatva megnézi a naplementét, és valaha is elfelejti azt az élményt..." - monta Péntek.

A borverseny díjátadásán Adrian Stef megyei tanácselnök köszöntötte a borászokat és érdeklődőket, de szót kapott Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is, a Szatmárnémeti RMDSZ Szervezet elnöke is. Beszédében ő is gratulált a remek borokhoz, kijelentve: a megye értékeit védeni és népszerűsíteni kell, politikai színezettől függetlenül.

Egyszerre három aranyérem a Nachbilnek

Fehérborban Avasújváros, vörösben Krasznabéltek az erős

A díjkiosztáson előbb a fehér borokat díjazták: 13 bronzérmet, 11 ezüstérmet és 10 aranyérmet osztottak ki. Ebben a kategóriában az avasújvárosi borok taroltak: a Nagy Aranyat is az újvárosi Süveg László Biancája kapta meg.

A vörösborok között 4 bronzérmet, 10 ezüstérmet és 9 aranyérmet adtak át - na meg a Nagy Aranyat. Az éremmel díjazottak listáján Dobráról, Halmiból és Krasznabéltekről érkező minta volt a legtöbb.

A legsikeresebb pincészet a Weingut Brutler&Lieb

Összeségében a legeredményesebb pincészet a Weingut Brutler&Lieb lett, ugyanis az öt benevezett Nachbil bor közül kettő ezüst, három pedig aranyérmet kapott. Ezüstérmes lett a pincészet Syrah (2012) és Cabernet Sauvignonja (2012), aranyérmet pedig a pincészet Syrah (2011), Kékfrankosa (2012) és Cabernet Sauvignonja (2011) kapott. Utóbbi bor kevéssel maradt le a Nagy Aranyat kapó túrterebesi Reizer György borától.

A Szatmár Megyei Tanács által kiadott programterv szerint szombaton és vasárnap is 20 óráig tart a borfesztivál a város új főterén. Az itt felállított házikókban krasznabélteki, avasújvárosi, nagykárolyi és túrterebesi borokat lehet megkóstolni. A főtéren felállított színpadon népzenészek és tánccsoportok váltják egymást.

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: