2013-10-22 19:31:24• hírek • Szatmár.ro

Kedden tartották a picuravatót a Kölcseyben

A kicsik mentoraikkal ceruzatartót készítettek, majd igazi kölcseysekké avatták a legkisebbeket.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium ebédlőjében tartották meg kedden a Picuravatót, amelyen az iskola legfiatalabb tanulóit köszöntötték. A rendezvény során a picurok - előkészítősök, elsősök és másodikosok - mentoraik, azaz a nagyobbak segítségével készítettek saját kezűleg ceruzatartót. Közben pedig megtanulták a Kölcsey himnuszát is.

A mentorprogram a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egyik legsikeresebb kezdeményezése: lényege, hogy az iskola újoncai mellé egy-egy nagyobb diák szegődik, akik segítenek beilleszkedni a gyerekeknek az iskolai életbe, az iskola közösségébe.

A picuravatón 78 kisdiák és értelemszerűen 78 mentor dolgozott, nevetett együtt. A nagyok valóban komolyan vették a mentori feladatot, a rendezvény során mint igazi szülők vigyáztak a rájuk bízott kicsikre.

A rendezvény a picurok kölcseys diákká való avatásával ért véget: mint ahogy lovaggá ütnek egy arra érdemes személyt, úgy avatták kölcseysekké a kicsiket.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: