Rájátszásban a Poli és a Debrecen
|
2009-08-06 11:19:40
•
hírek • Szatmar.ro
|
|
Sikerült megtartani hazai pályán az idegenben szerzett előnyt.
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóin a Debrecen és a Temesvár is érvényre juttatta az első, idegenbeli meccseken szerzett előny általi esélyeit és bejutott a sorozat rájátszásába. Amennyiben ott elbuknak, akkor is tagjai lesz az Európa-liga csoportkörének.
A sorsoláskor a Temesvárnak szinte semmilyen esélyt nem adtak a szakértők, hisz az UEFA-kupa győztese, az ukrán Sahtar Donyeck volt a bánságiak ellenfele. Ennek ellenére az első meccsen a betonbiztos bunkerfocijukkal 2-2-es döntetlent értek el, ami jó ómen volt a visszavágóra.
„Én rég nem láttam ilyen focit, olyan volt, mintha kézilabdáztunk volna", panaszkodott a Sahtar román védője, Razvan Rat a találkozó után. Méltán, hisz a Temesvár a 180 perc alatt minimális erőfeszítést fektetett a támadásra, az első meccsen minkét helyzetét gólra váltotta, a visszavágón Pjatov kapusnak a 90. percben kellett először komolyan védenie.
Más kérdés, hogy az egy héttel korábbi mérkőzéssel ellentétben ezúttal a Sahtar sem villogott, nem tudtak mit kezdeni a betömörülő hazaiakkal. Mindenképp a számlájukra írható, hogy sem széthúzni, sem átlőni nem próbálták meg a hazaiak védősorát, helyzeteiket pedig rendre túlkombinálták.
Az első félidőben mindössze két, igazán veszélyes helyzetet dolgoztak ki, a másodikban már valamivel többször álltak közelebb a gólszerzéshez, ám Pantilimon kapus vagy saját pontatlanságuk mindig útjukat állta. A Temesvár a 90. percig nem dolgoztatta meg Pjatovot, ekkor azonban előbb Karamjan lövését kellett védenie, majd Parks elöl szedte fel a labdát.
A gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy a Temesvár jutott a Bajnokok Ligája rájátszásába, ahol az Arsenal, a Lyon, a Sporting Lisszabon, a Panathinaikosz vagy a Stuttgart lehet az ellenfele.
Régen jutott magyar csapat ilyen közel a BL csoportköréhez, mint most a Debrecen. A hajdúságiak már Tallinnban is nyerni tudtak Leandro góljával, így bizakodva várhatták a Levadia elleni visszavágót. A mérkőzést a várakozásoknak megfelelően a Loki kezdte aktívabban, ám a vendégek előtt is adódtak lehetőségek, pörgő, lüktető volt a játék. Bár Polekszics kapusnak is akadt védeni valója, mégis a hazaiak voltak veszélyesebbek, ám sem Rudolf, sem Coulibaly nem tudott túljárni Kaalma eszén.
A második félidő egy-egy helyzet után kissé ellaposodott, a küzdelem dominált ekkor. A játékrész derekánál lett ismét mozgalmasabb a játék, a 70. percben pedig Adamo Coulibaly eldöntötte a továbbjutás kérdését, amikor gólra váltotta Szakály Péter passzát.
A Debrecen kettős győzelemmel jutott tehát tovább, a BL-rájátszásában az Olympiakosz, a Köbenhavn, a Zürich, a Levszki Szófia és a Maccabi Tel Aviv lehet az ellenfele. Sorsolás pénteken.
 Coulibaly jó igazolásnak tűnik, ezúttal nagyon fontos gólt szerzett fotó: dvsc.hu
|
|
A legfrissebb apróhirdetések
|
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
|
Anvelope de vara pentru autoturisme Anvelope Yokohama, Pirelli, Dunlop, GoodYear, Bridgestone, Firestone pentru autoturisme.
|
Cutii portbagaj Thule Cutii portbagaj Thule Excellence, Motion, Dynamic, Atlantis, Pacific, Ocean, Ranger
|
Anvelope pentru masini de teren - 4x4 si SUV Anvelope Yokohama, Pirelli, Dunlop, GoodYear, Bridgestone, Firestone pentru mașini 4X4 și SUV-uri.
|
Suporturi biciclete Thule Suporturi cu montare pe cârligul de remorcare, şi cu montare pe pavilion |
|
|