2017-01-16 13:48:55• hírek • Szatmár.ro

Pozitív nevelésre tanítottak

Hét előadást és után-követést is magába foglaló képzéssorozatot szervezett a szatmárnémeti pedagógusok számára a Boldog Scheffler János Központ, a megkésett fejlődést szűrő projekt keretén belül.

Harmadik évében jár a szatmárnémeti gyermekek egészséges fejlődését segítő szűrőprogram, amelyet a Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Egyesülete vezet a Boldog Scheffler János Központon keresztül, partnerei pedig Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, valamint a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont. A projekt célja már óvodában felfedezni a gondokat, időben segíteni, majd a gyerekeket kísérni.

Az óvónőket, tanítónőket már az első évtől képezték, hiszen ők napi kapcsolatban állnak a gyerekekkel. Fontos, hogy megfelelően tájékozottak legyenek az esetleges lemaradásokat jelző tünetek tekintetében, ezért az egyes életkorokra készített tünetlisták használatára is felkészítették őket. Mindezek mellett, tavaly ősszel egy új, gyakorlati jellegű készségfejlesztő képzéssorozatot is ajánlottak nekik, amelyre az eddigi években a szükséges előképzettséget megszerző pedagógusok és iskolai tanácsadók közül 36 személyt választott ki a tanfelügyelőség, valamint a tanácsadó központ. A Boldog Scheffler János Központ szervezésében Rigó Éva pszichológus, pozitív parenting oktató hét képzésalkalmon keresztül bontotta ki a nevelés sokszor figyelmen kívül hagyott aspektusait. A nagy létszám, valamint a készségek megfelelő elsajátítása miatt három csoportban vettek részt a képzés találkozásain, az utolsó ilyen alkalomra pedig január 12-én került sor. Ekkor találkoztunk és beszélgettünk el az oktatóval mi is.

A strukturált képzéssorozatot, a Positive Parenting Programme® (Triple P) állította össze - ez egy Ausztráliából származó program, amely több mint 30 éves, tudományos módszerekkel leírt kutatásra épül, módszereit pedig jelenleg a világ 25 országában alkalmazzák. A Triple P nemrég érkezett Romániába, s ennek egyik hazai úttörője Rigó Éva, aki Írországból, Dublinból hozta tudását. Most a szatmárnémeti pedagógusok és iskolai tanácsadók is megismerkedhettek a programmal, melynek lényege a pozitív nevelési stratégiák átadása a pedagógusoknak és tanácsadóknak. Célja ugyanakkor a pedagógusi önbizalom növelése, hogy a nevelés stresszmentes, érdekesebb, élményekkel telibb legyen. „Ne azt érezzék a gyerekek és a szülők, hogy a nevelés veszekedésekből, vitatkozásokból álló folyamat, hanem inkább azt, hogy egy boldog, értékes időszak" - emelte ki Rigó Éva. A Triple P nevelési stratégiáinak a célja az, hogy a negatív viselkedést megállítsa és pozitív, hatékony stratégiákkal helyettesítse. A viselkedési komponens mellett az érzelmi komponensre is odafigyel.

Az elmélet mellett az óvodai mindennapokban megmutatkozó helyzeteket, jelenségeket vizsgálták - tudtuk meg a képzés vezetőjétől. Minden találkozás során a résztvevők reflektáltak a csoportjaikban tapasztalt viselkedés-problémákra és ezeket pozitív nevelési stratégiákkal helyettesítették. „Így például arra próbáltam a résztvevőket rávezetni, hogy amikor egy gyerek agresszivitást mutat, nevelőként először arra törekedjünk, hogy megállítsuk ezt a viselkedést, majd ezt követően empatikus viszonyulást alkalmazzunk. Amikor megszűnt az agresszió, megnyugodott a gyermek annyira, hogy képesek vagyunk vele szóba állni, próbáljuk felfedni, mi az az érzelmi háttér, ami kiváltotta belőle a düh manifesztálódását. Az empátiának hatalmas szerepe van a nevelésben. Régen a 'rosszalkodást' büntetés követte, de mi a gyerekeknek a pozitív neveléssel nem csak a viselkedésüket korrigáljuk, hanem a pozitív gondolkodást igyekszünk megtanítani. Jó esetben, így például a gyermek 12 éves korára adott helyzetben azt mondja a dühös társának, 'látom nagyon dühös vagy, tudom, milyen rossz érzés ez', ahelyett, hogy megkérdezné 'na, mi van megint?'. A pozitív gondolkodás és a pozitív kommunikáció sok esetben a felnőttekből is hiányzik. Ennek elsajátítása sokszor időigényes folyamat, mivel berögződött mintákat, viszonyulásokat kell megváltoztatnunk."

Van pár szempont, ami nagyon fontos minden gyermek számára a nevelés során, és így a szülő önbizalma s ennek következetessége - mondta Rigó Éva. „A gyerekeknek érezniük kell, hogy a szülő nem inog meg, nem veszíti el nehéz helyzetekben sem a talajt a nevelésben. Ezért, a képzés egyik alapeleme volt a pedagógusi, szülői önbizalom fejlesztése. De ugyanúgy hangsúlyt fektettünk az önreflektálásra is. Ha lehetőség van rá csoportban, ha nem, egyénileg, hetente-kéthetente fontos kiemelni a pozitívumokat is a gyerekekkel való munkánkban. De ugyanígy a szülőkkel való kapcsolattartásban is jó figyelni arra, hogy ne csak a kellemetlen eseteket nevezzük meg, hanem az erőpontokat, a jó élményeket is. Ez segít abban, hogy sokkal hatékonyabb legyen a kommunikáció a problémák idején is - nem azt érzi a szülő, hogy csak olyankor érkezik valamilyen inger az óvoda felől, amikor gond van a gyermekkel. Amikor terveztem a képzéssorozatot, a pedagógusok jelezték, hogy például a szülőkkel való kapcsolattartásban, kommunikációban éreznek kihívást, ezért is érintettük a témát."

Rigó Éva pozitív tapasztalatokról számolt be a szatmárnémeti szakemberekkel történő munkában. „Olyan óvónők, tanítónők, pszichológusok és tanácsadók érkeztek a képzésre, akik valóban érdeklődést mutattak, tanulni akartak. A tény pedig, hogy megértették, elsajátították a hallottakat, a visszajelzésekből, a kiértékelésből is tükröződik".

Ami még hátravan a képzésből, az a telefonos után-követés. Ennek megfelelően, minden a képzésben részt vett pedagógusnak egyéni lehetősége és alkalma nyílik arra, hogy személyes kérdést tegyen fel. Januárban a pedagógusok, segítők és tanácsadók visszatértek az óvodákba és iskolákba, most igyekeznek az elsajátított gondolatokat gyakorlatba ültetni, ha pedig idő közben egy-egy problémás helyzet, netán gond adódna, telefonon egyeztetnek. Eközben a szűrőprogram zajlik, megkezdődtek az ingyenes szűrővizsgálatok a Boldog Scheffler János Központban. De fontos tudni, hogy a szülők maguk is kérhetnek vizsgálatot, segítséget a Központtól gyermekük eltérő viselkedését, fejlődését tapasztalva.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: