2014-11-14 07:47:01• hírek • Szatmár.ro

Pótor Andrea lett a Miss, Havas Mátyás a Mister Kölcsey

Zsúfolásig telt a Szakszervezetek Művelődési Házának nagyterme csütörtök este: itt tartotta Gólyabálját a Kölcsey Ferenc Főgimnázium. A rendezvény keretében bemutatkoztak a kilencedikes osztályok, kiválasztották a legszebb gólyákat, az iskola diákszövetségének vezetői pedig átadták a stafétát a nemrég megválasztott új vezetőségnek.

Az egész iskola nagy izgalommal várta már a gólyabált, amelynek idén a magyar kultúra volt a témája. A díszletek és a feladatok is ehhez kapcsolódtak - az osztályok bemutatkozó produkcióiban például fontos szerepet kapott a magyar népmese. A hat kilencedikes osztály produkciója mellett persze több feladat elé állították a szépségversenyre jelentkezett 11 fiút és lányt is. A produkciókat minden esetben a Pataki Enikő igazgatónőből, Cziprok András tanárból, Bereczki Réka volt Köfedisz-elnökből, Pap Evelin diákból, valamint Karikás Tamarából és Szilágyi Péterből, a tavalyi gólyabál-nyertesekből álló zsűri pontozta.

A rendezvény egyik ünnepi momentuma volt, amikor az oktatási intézmény igazgatónője a színpadra szólította az iskola diákszövetségének eddigi és leendő vezetőit. Pataki elmondta: rengeteg munkát és átalvatlan éjszakát jelent köfediszesnek lenni, önkéntes munkában megszervezni a diákéletet, az iskolai rendezvényeket. Az aktív köfediszeseknek ezért mielőtt egyetemre mennének, egy-egy háromnyelvű iskolai ajánlást adnak majd át. Ez igazolja önzetlen munkájukat, hiszen az ilyen aktivitás sok esetben plusz pontokat, jobb elbírálást eredményez, akár egy-egy állásinterjún is.

Mivel a diákszövetség aktuális vezetősége mindig gólyabáltól gólyabálig dolgozik, ezért most adta át Dobai Bernadett eddigi Köfedisz-elnök és Gönczy Tamás alelnök a stafétát, valamint a Köfedisz-krónikát a következő generációnak: Vajda Cynthiának és Szilágyi Andrásnak.

Míg a zsűri visszavonult, hogy összesítse a pontszámokat, addig a Bagossy Brothers Company zenélt, majd a rövid koncertet követően véget ért az izgalom: kiderült, hogy kik nyerték az idei gólyabált.

Az osztályok közül a IX. E, Téglás József osztálya lett az első, a második helyen Orbán Emőke tanítványai, az A-osztályosok végeztek, a harmadikok pedig Fisár Erika IX. B-sei lettek. A dobogós osztályok éttermi utalványt nyertek, a többi közösség pedig egy-egy faliórának örülhetett.

A szépségversenyen résztvevő gólyák Facebookon meghirdetett népszerűségi versenyét Stafanucz Dávid és Szilágyi Anett nyerte.

A gólyabál szépségversenyén az első helyezett Havas Mátyás lett, a második Rácz Roland, a harmadik pedig Müller Ádám lett. A szépségkirálynő Pótor Andrea lett, udvarhölgyei pedig Kiss Mercédesz és Kállai Eszter.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: