2016-11-03 15:08:45• hírek • Szatmár.ro

Pénteken kezdődik az Interetnikai Színházi Fesztivál

November 4-én kezdődik és másfél héten át tart a színházi fesztivál Szatmárnémetiben.

A két évente megrendezésre kerülő Interetnikai Színházi Fesztivál nyolcadik kiadásának Szatmárnémeti ad otthont 2016. november 4-13. között a Proscenium Alapítvány szervezésében. A fesztivál a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje, és korábbi kiadásait többek között Bukarestben, Brassóban, Aradon, Nagyváradon, Csíkszeredában szervezték meg.

A seregszemlén az erdélyi magyar teátrumok mellett jelen lesz a nagyszebeni német társulat, a bukaresti Giuvlipen Színház, valamint a Bukaresti Állami Zsidó Színház egy-egy előadással. Egyébként az IFESZT programjában 10 nap alatt 6 helyszínen 21 színtársulat 25 előadást mutat majd be, illetve 3 koncert és 6 kísérőprogram színesíti a kínálatot, illetve kiállításmegnyitóra és több könyvbemutatóra is sor kerül.

A nyitó programja:

17:00 - Északi Színház, előcsarnok
Kiállításmegnyitó (Pornó - Fornvald Gréti és Visky András térinstallációja)

18:00 - Északi Színház, nagyterem
Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy: Molière: A fösvény (Rendező: Bocsárdi László)
időtartam: 3 ó. - 2 szünettel

„Boldog akarok lenni!" - mondja Cléante A fösvényben.

Bár ezt akármelyik szereplő mondhatná. Sőt, akármelyikünk ugyanígy mondaná. Mert mind a boldogságot keressük - vagy csupán a boldogulást? Egy színházi előadás (akárcsak egy új év kezdete) tökéletes alkalom arra, hogy ezt a kérdést felvessük. Milyen stratégiát választottunk eddig a (túl)élésre? Mire alapoztuk az életünket?

Van, aki számára az emberi viszonyok a legértékesebbek. Pedig ez azt is jelenti, hogy nem használhatja (el) a másikat. Mások ellenkezőleg: élettelen dolgokat bálványoznak. Mert azokat jól lehet használni. S mind közül a pénz a legsimulékonyabb... Ugyanígy vannak ezzel A fösvény szereplői. A szeretetvágy, illetve a tulajdon vágya hajtja őket. Hol ettől, hol attól remélnek biztonságot. De leginkább mindkettőtől. Az előadás nem kezesbárányokról szól. A molière-i komédia nem könnyű hab, hanem kemény penge, amely az embert a benne munkáló szeretetlenségre csupaszítja le. „Mert hát ugyan szeret téged, de a pénzt, azt mégiscsak jobban szereti." Van-e a mi életünkben, amit jobban szeretünk a pénz által nyújtott biztonságnál? Ha van, nevetni fogunk a nézőtéren. Ha nincs...

Az előadást 18 év alattiak számára nem ajánljuk. Kiskorúakat az előadásra nem áll módunkban beengedni.

21.00 - Szakszervezetek Művelődési Háza, nagyterem
Állami Zsidó Színház, Bukarest: Iacob Gordin: A szerelem átka (Rendező: Kincses Elemér)
időtartam: 2 ó. - 1 szünettel

23.00 - Zenélő Macska (Hám János utca 4. szám)
Küb-beat.
Hangulatfelelős: Kónya-Ütő Bence, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: