2016-12-02 10:58:36• hírek • Szatmár.ro

Péntek estig lehet még jelentkezni a Mikulásnál

Péntek estig jelentkezhetnek azok a szülők, akik szeretnék, hogy az általuk előkészített ajándékokat a Mikulás adja át gyerekeiknek. A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés és a City rádió jóvoltából ugyanis a Mikulás idén is házhoz megy.

„Évről évre egyre több gyereket örvendeztetnek meg Mikulásaink. Nagyon sok olyan család van, akik már októberben érdeklődtek, hiszen a gyerekek nagyon várják az ajándékot hozó, jóságos öreg urat. Az akció idén is ingyenes, célunk minél több családot megörvendeztetni" - fogalmazott Muresan István, a MIK elnöke.

A szülőknek nincs más dolguk, mint a 0746-717519-es telefonszámon, Jónás Bernadettnél jelentkezni, és elmondani, hogy Szatmárnémeti területén pontosan hova és hány órára várják a Mikulást. A jelmezbe bújt önkéntesek így átadhatják a szülők által megvásárolt ajándékot. A bevett gyakorlat az, hogy a szülők csendben kicsempészik az ajándékot, melyet a Mikulás és krampuszai zajosan visznek vissza, ezzel emlékezetessé téve a legkisebbek számára ezt az estét.

December 4-én vagy 5-én délután vagy este tehát bármelyik szatmárnémeti gyerek otthonában megjelenhet a Mikulás.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: