2009-10-15 12:26:54• hírek • MTI/Reuters

Polanski a börtönből fejezi be a The Ghostot

Roman Polanski zürichi börtönéből fejezi be a februári Berlinaléra szánt The Ghost című filmjét - közölte Robert Harris, a politikai thriller forgatókönyvírója.

Harris a The Times brit napilapnak elmondta, a rendező ugyan valószínűleg nem telefonálhat, de kommunikálni azért tud, így cellájából is irányítja a produkció utómunkálatait. Többek között rendelkezett már a filmzenével kapcsolatban is.
Az író szerint más kérdés, hogy mit gondolnak majd az emberek a filmről. "Nem tudom, vajon felül tud-e emelkedni a produkció azokon a körülményeken, amelyekben a rendező találta magát?" - mondta Harris.

A The Ghost Harris regénye nyomán készült. A könyv megosztotta a brit közvéleményt, mert főhőse, egy fiktív brit kormányfő nagy hasonlóságokat mutat Tony Blair volt miniszterelnökkel, akit sok bírálat ért, mivel a végsőkig kiállt az Egyesült Államok mellett a terrorizmus ellen kezdett háborúban. A főszerepet Pierce Brosnan alakítja.
Mint Harris elmondta: Polanski éppen letartóztatása napján fejezte be a film vágását.

A 76 esztendős Polanskit szeptemberen vették őrizetbe a zürichi repülőtéren. A rendező 1978-ban megszökött az Egyesült Államokból, ahol liliomtiprás miatt börtönbüntetés várt volna rá. Azóta Franciaországban élt, és kerülte az olyan országokat, amelyeknek kiadatási egyezménye van Amerikával.

A filmes ügyvédei egyelőre nem tudták elérni, hogy szabadlábon várhassa meg Svájcban, amíg kiadatásának ügye eldől. Polanski mindenképpen el akarja kerülni, hogy kiadják Amerikának, mert ott harminc év után is börtön várhat rá.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: