2014-08-27 14:41:43• hírek • Szatmár.ro

PMN 2014: 45 ezren vettek részt a rendezvényeken

Az eddigi legsikeresebb Partiumi Magyar Napokként értékelték a szerdai kiértékelő sajtótájékoztatón a szervezők az idei rendezvényt, de azt is kijelentették, hogy a jövő évire még erősebb programmal szeretnének készülni. A 2014-es PMN ideje alatt 3820 liter sört fogyasztottak el a résztvevők és közel ezer liter bográcsos étel fogyott.

A szerda délelőtti sajtótájékoztatón Pataki Csaba szenátor, a Szatmár Megyei RMDSZ elnöke, Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke, Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, illetve Stier Péter, a PMN fő szervezője értékelte ki az idei rendezvényt. A felszólalók köszönetet mondtak a megszervezésben és lebonyolításban résztvevő 112 önkéntesnek is, valamint annak a 24 civil szervezetnek és 63 magánszemélynek, illetve cégnek, amelyek a két főszervező - az RMDSZ és az Identitas Alapítvány - segítségére voltak a PMN megszervezésében. Köszönetet mondtak a Szatmár Megyei Tanácsnak, illetve Szatmárnémeti Városi Tanácsának és polgármesteri hivatalának is a támogatásért, Magyarország kormányának, amely különböző alapítványokon keresztül támogatta a rendezvényt és a romániai Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának is, amely szintén hozzájárult a PMN sikeréhez.

Stier Péter néhány statisztikai adatot osztott meg a sajtó kérpviselőivel. Idén is folytatódott a tendencia, és nőtt a PMN résztvevőinek a száma -  45 ezerre. "Mivel minden rendezvényünk ingyenes volt, jegyeladásból nem tudunk pontos számokat mondani. A csendőrségnek azonban megvannak a maguk módszerei, amivel meglehetősen pontosan megsaccolják a résztvevők számát" - magyarázta Stier. A statisztikai adatoknál maradva: a rendezvény hét napja alatt 3820 liter sör és 985 liter bográcsos étel fogyott.

Szőcs Péter megjegyezte: érződött, hogy nem szerencsés a 13-as szám. Fátyol Rudolf megbetegedett, emiatt elmaradt a koncertje, az időjárás sem mindig volt a szervezőkkel, Bálint Márta önálló estje pedig technikai okok miatt maradt el - ezt az előadást a Magyar Kultúra Hete keretében láthatja majd a közönség.

Kereskényi Gábor szerint a PMN most is bebizonyította: a kulturált szórakozás jellemzi. Ugyan minden rendezvényen - tömegrendezvény lévén - szolgálatot teljesített a csendőrség vagy a rendőrség, de egyetlen alkalommal sem volt szükség a közbelépésükre. A programokat követően pedig a szemét sem állt hegyekben, amint az más esetekben lenni szokott. Kereskényi azt is elmondta: örömére szolgált, hogy baráti látogatást tettek a PMN-en más helyi pártok képviselői is, de Szatmárnémetibe látogatott ez alkalomból például a testvérváros, Nyíregyháza polgármestere, illetve alpolgármestere, a Partiumi Focikupán pedig magyarországi politikusok is rúgták a bőrt.

Sajtótájékoztatón értékelték ki az idei PMN-t

Pataki Csaba a Kolozsvári Magyar Napok egyik felszólalójának a kijelentésére reagált, miszerint a KMN olyan sikeres, hogy a szatmáriak is elkezdtek magyar napokat szervezni. "A Partiumi Magyar Napok a 14. évébe lép, mondhatni a képességvizsgára készül. A Kolozsvári Magyar Napok viszont a hatodikba, azaz most kezdi az általános iskolát" - mondta a szenátor. Ezzel együtt örömét fejezte ki, hogy Erdély két ekkora rendezvényt is elbír egyazon időpontban.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a következő PMN megszervezésekor ötleteket merítenek azokból a kérdőívekből, amelyeket az idei PMN résztvevői kitöltöttek. Ezek feldolgozása most is folyamatban van. A szervezők arra kérték a szatmáriakat, hogy amennyiben olyan ötletük van, ami színesebbé tenné a jövő évi programot, jelezzék irányukba. Most egyelőre úgy érzik, hogy jövőre a Tűzoltótoronynál, a hétköznapokon megtartott rendezvényeken kell erősíteni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: