2016-12-15 18:51:41• hírek • Szatmár.ro

Ötven pár cipő a hátrányos helyzetű gyerekeknek

A Szent Rita Egyesülethez járó gyerekeket lepte meg a városi és a megyei RMDSZ nőszervezete.

A Szatmár Megyei RMDSZ-nél, valamint a Szatmárnémeti RMDSZ nőszervezeteinél javában tart a Mosolygó karácsony akció, melynek keretében cipősdoboz-ajándékcsomagokat készítenek, illetve várják a szatmáriak által összeállított csomagokat is, amelyekkel hátrányos helyzetű gyerekeknek varázsolják szebbé a karácsonyt.

Ennek az akciónak a részeként a jövő hét folyamán több vidéki településre visznek majd élelmiszercsomagokat, most csütörtökön pedig a Szent Rita Egyesület védőszárnyai alatt élő gyerekeket lepték meg ötven pár vadonatúj cipővel. A Hildegárda-templom közösségének egyesülete jóvoltából a nehéz körülmények között élő gyerekek minden délután együtt ebédelnek, majd a nevelők segítségével együtt tanulnak.

A megyei és városi nőszervezet tagjai izgatott és boldog gyerekeknek adták át az ajándékokat, a gyerkőcök pedig ott helyben fel is próbálták a cipőket. Mint megtudtuk, a két nőszervezet együtt gyűjtött pénzt, amiből egy vállalkozástól nagyon jutányos áron tudták megvenni a lábbeliket.

A gyerekek énekkel és saját kezűleg készített ajándékokkal köszönték meg a segítséget.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: