2016-10-14 18:15:26• hírek • Czinzel László

Öt napos fesztivállal avatja újjászületett otthonát a Harag György Társulat

Három évig tartott a Harag György Társulat albérlete a Szakszervezetek Művelődési Házában, pénteken azonban véget ért az önként vállalt száműzetés, a színtársulat pedig visszatért újjászületett otthonába, a gyönyörű Északi Színházba.

Az Északi Színház 125 éves épülete 1970 óta nem esett át komolyabb tatarozáson, így állaga, esztétikája igen megkopott az évek során. Mi több, a karzat szintjét már meg sem lehetett nyitni a nagyközönség előtt biztonsági okokból.

Az épület felújításának gondolata mintegy 11 évvel ezelőtt merült fel, a megvalósításig azonban 2012 márciusáig kellett várni: Ilyés Gyula akkori polgármester akkor írta alá a 14 millió lej értékű finanszírozási szerződést Cristian Petrescu fejlesztési miniszterrel. A munkálatok aztán 2014-ben kezdődtek, a társulat pedig most térhetett haza.

Az ünnepélyes „honfoglalás" Muhi Sándor „Szatmárnémeti múlt századfordulós építészete" című kiálltásának megnyitójával kezdődött.



A színház előterében tartott megnyitót követően a résztvevők az előadóterembe vonultak. Ott elsőként a társulatigazgató szólt az egybegyűltekhez.

"Kimondhatatlanul örülök annak, hogy sokak fáradozásának hála, a szatmári színház épülete megmenekült. Boldog vagyok, hogy ezt a számomra és sokunk számára személyesen is nagyon fontos épületet, amely annyi kiváló alkotóember számára jelentett otthont az idők során, mostmár biztosan nem kell majd fényképen mutogatni gyermekeinknek, emlékeink között keresgélve, egy egyszer-volt Szatmár elsüllyedt darabjai között, hanem egyszerűen kézenfoghatjuk őket, és megmutathatjuk nekik. Bízom benne, hogy van esély a földi Szatmár más, hasonlóan jelentős épületeinek megmentésére is, hogy ne csak „odaát", emlékeink, álmaink és alkotásaink égi Szatmárában élhessenek tovább, mint a Kioszk, a régi városháza, vagy a város egyszer-volt, gyönyörű zsinagógái. Előremutató jel tehát ez a mostani feltámadás, őszinte reménnyel tölthet el arra vonatkozóan, hogy városunk épített öröksége nem lebontásra ítélt díszlet csupán, hanem olyan színházi tér - hiszen tudjuk: színház az egész világ - amelyben születendő gyerekeink is eljátszhatják a saját szerepeiket, ha majd a nagy rendező színpadra inti őket" - mondta Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója.

Az ünnepi beszédében Ilyés Gyula elevenítette fel azt a pillanatot, amikor sok évvel ezelőtt egy nagyváradi kávézóban egy hatalmas papírlapra Koncz Andreával (a polgármesteri hivatal uniós pályázatokkal foglalkozó irodájának akkori vezetője) elkezdték felvázolni elképzeléseiket. A színház rehabilitálása ugyanis egy olyan, 67,8 millió lej értékű integrált fejlesztési tervnek a része, amely többek között húsznál több földes út aszfaltozását is magába foglalta.

„Adott pillanatban olyan tendencia kezdett kialakulni a városban, hogy fölösleges ennyi pénzt költeni a színházra. Azzal, hogy az épület újjászületett, ennek a véleménynek is vége", fogalmazott Szatmárnémeti korábbi polgármestere.

Kereskényi Gábor polgármester arra az összefüggésre hívta fel a figyelmet, hogy a szatmári színjátszás sorsfordulói mindig egybeestek egy másik jelentős eseménnyel. Így 1790-ben, amikor dokumentáltan első alkalommal tartottak színi előadást a városban, abban az évben született a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc. Első alkalommal kőszínházban 1848-ban játszottak Szatmáron, azaz a forradalom és szabadságharc kitörésének évében. Aztán közel egy évszázaddal később, 1956-ban költözött a társulat Nagybányáról Szatmárnémetibe - a magyar forradalom idején.

„Ez a felújított épület is megbecsülésünket fejezi ki a művészet és a társulat iránt. Ugyanakkor, egyben elvárásainkat is mutatja. Magyar közösségünk megmaradását és új megerősödését kell szolgálnia az itt működő társulatnak. Tagadhatatlan fogyásunk, szellemi és anyagi elerőtlenedésünk akkor válik visszafordíthatatlanná, ha a reményt is feladjuk. Ebben, a remény ébrentartásában, kell szilárd támaszt nyújtson a megújult épületbe költöző társulat. A minőséggel kell vonzóvá tenni városunkat, a felemelkedést csak a kultúra és a művészetek jelenthetik, Szatmárnémetit vissza kell vezessük Európa kulturális térképére. Ebben pedig az egyik megkerülhetetlen tényező a Harag György Társulat!", fogalmazott Kereskényi Gábor.

A folytatásban Páskándiné Sebők Anna üzenetét tolmácsolták. Páskándi Géza özvegye felhívta a figyelmet, hogy „az erdélyi 56-ra is emlékezünk, amely szívszorító, de szívet melengető is volt".

„Szavak szeretőjének szült anyánk" címmel Páskándi-est következett, majd a szatmári Láng Zsolt Bartók zongorája című drámája volt az első, amit a felújított színházban bemutattak.

Ahol a következő négy napban irodalmi estek és előadások váltják egymásnak. Bessenyei István beszédében felidézte gyerekkorát, amikor a színház illata ragadta meg. Az Északi Színház épületének most mindent elárasztó, megnyugtató és izgalmas új illata van. Megnyugtató, mert bizonyítja, hogy tudunk vigyázni értékeinkre, izgalmas, mert a színművészet számtalan élménnyel örvendeztethet meg minket otthonában.

A következő napok programja:

Október 15. szombat

Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
11:00 - Csillagszél - koncert Kovács András Ferenc gyerekverseiből
19:00 - Theatrum Mundi - Kovács András Ferenc előadói estje

Október 16. vasárnap

Szatmárnémeti Északi Színház, büfé
15:00 - Kovács András Ferenc: York napsütése zengő tombolás - könyvbemutató (moderátor: Végh Balázs Béla irodalomtörténész)

Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
17:00 - „Nyílt sebe vagyok a szíven szúrt világnak..." - Dsida-est (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István)
19:00 - Láng Zsolt: Bartók zongorája (Rendező: Patkó Éva m. v.) - II. (válaszható bérlet)

Október 17. hétfő
Szatmárnémeti Északi Színház, büfé

16:30 - Szatmári magyar irodalom és művészet a rendszerváltás utáni években - Kereskényi Sándor irodalomtörténész előadása
17:30 - Szakmai beszélgetés a szerzővel és az alkotókkal a Bartók zongorája című darabról és előadásról

Szatmárnémeti Északi Színház, Ács Alajos Játékszín
19:00 - „Függök ezen a zord élet-párkányon..." - Ady-est Bogdán Zsolttal (Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István)

Október 18. kedd
Szatmárnémeti Északi Színház, nagyterem
19:00 - Visky András: Pornó - Feleségem története - romániai ősbemutató (Rendező: Visky András m. v.)

Szatmárnémeti Északi Színház, büfé
20:30 - Szakmai beszélgetés a szerzővel és az alkotókkal a Pornó - feleségem története című darabról és előadásról

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: