2016-10-21 14:13:40• hírek • Kocsis Zoltán

Orosz Barbara a királynő és Nagy Gergő a király

Nem indult valami biztatóan a Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásának gólyabálja, az épületben ugyanis reggel óta nem volt áram. Az akadály végül pont időben hárult el ahhoz, hogy csak minimális csúszást okozzon - a fiatalok már meglehetősen türelmetlenül várták, hogy megvalósuljon az, amire egész héten készültek.

Mert bizony a diákok figyeltek arra, hogy a gólyabál ne csak a buliról szóljon - a Podolyák Denisa bentlakásfelelős vezette csapat ugyanis több részből álló ügyességi versenyt álmodott meg nyitányként. Volt activity, karaoké, de a szervezők saját játékot is kitaláltak: a bátor jelentkezőnek mágnest kötöttek az orrára, azzal kellett minél több érmét kihalásznia egy liszttel teli tálból. Szintén nagy derültséget váltott ki, amikor a tagoknak szerelmet kellett vallaniuk - fiúk lánynak öltözött fiúknak!

A versenyre négy csapat jelentkezett, összesen 18 diák. Refisek, kölcseysek, traian-vuiások közösen. Teljesítményüket négy tagú zsűri bírálta el: Gál Éva és Ádámkó Réka tanárok, valamint Kispályi Panna és Szilágyi András diákok. Az ítészek nem csak a csapatokat, de az egyéni szereplőket is díjazták, így alakult ki a végső sorrend.

A csapatversenyt a Ziege csapata nyerte, egyéniben pedig Orosz Barbara lett Miss Bentlakás, Nagy Gergő pedig Mister Bentlakás.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: