2012-05-11 09:13:50• hírek • Poti Orsolya

Nyílt napok a Református Gimnáziumban

Május 14-15. között várja az érdeklődő szülőket és diákokat a Református Gimnázium.
Május 14-15. között várja az érdeklődő szülőket és diákokat a Református Gimnázium.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium május 14-15. között nyílt napot tart érdeklődő szülők és diákok számára, hogy bepillanthassanak az iskola mindennapjaiba.

Az érdeklődők hétfőn és kedden, 9.00-11.00, illetve 11.00-13.00 óra között látogathatják meg a tanintézményt. A program első felében rövid bemutatót hallhatnak az iskola jelenéről, az elemi, gimnáziumi, líceumi képzésről, valamint a felvételik rendjéről, majd kisfilmet tekinthetnek meg az iskola életéről.

A program második felében a diákpresbiterek segítségével az érdeklődők megismerkedhetnek a gimnázium életével és épületével.

A tanintézmény vezetősége felkészítő órákat szervez a jövendő refisek számára. Az V. osztályba jelentkezők számára május 19-én, szombaton 9.00 órától magyar, 10.00 órától román és 11.00 órától matematika felkészítőre kerül sor. A IX. teológia osztályba jelentkezőket ugyancsak május 19-én, 10.00 - 12.00 óra között várja a vallás felkészítő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: