2014-11-26 15:21:13• hírek • Szatmár.ro

November 28-án: Hit és Gyógyítás

Ha a hónap utolsó péntekje, akkor vallási és egészségügyi program a Németi templom gyülekezeti termében.

A szokásoknak megfelelően a hónap utolsó pénteki napján, november 28-án a templom gyülekezetének és a Szent-Györgyi Albert Társaság szervezésében újra Hit és Gyógyítás előadást tartanak.

A hit részben ezúttal Tokár Imola, nagykárolyi és szatmárnémeti evangélikus lelkipásztornő lesz a vendég-előadó. Az orvosi részben Pop Stefan nőgyógyász főorvos beszél majd a nőgyógyászati daganatokról, azok kialakulásáról, fejlődéséről, kezelési lehetőségekről, iletve a szűrővizsgálatokról és azoknak jelentőségéről.

A művészeti részt az Advent jegyében szervezik, ezúttal Mészáros Gergely Rudolf (zongora) és Mitrasca Rebecca (ének) fellépése teszi színesebbé, hangulatosabbá a rendezvényt. Természetesen a színpadra lép majd András Gyula szinművész is, aki törzsvendége ezeknek az előadásoknak.

A Németi református templom gyülekezet és a Szent-Györgyi Albert Társaság ezúttal is sok szeretettel vár minden kedves erdeklődőt, vallási, etnikai és politikai hovatartozástól függetlenül.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: