2014-06-27 18:17:41• hírek • Szatmár.ro

Nőtt a Harag György Társulat nézőinek száma

A 2013/2014-es színiévadban a Harag György Társulatnak 162 ezer lejnyi vissza nem térítendő összeget sikerült pályázati alapokból lehívnia.

Bemutatókban és egyéb eseményekben gazdag évadot zárt az Északi Színház magyar társulata.

Évadzáró sajtótájékoztatóra hívta az újságírókat pénteken a Harag György Társulat. Ezen kiderült: a 2013/2014-es színházi évadban a székelyen (kezdetben a városi színház patinás épületben, majd az ideiglenes székhelyén, a Szakszervezetek Művelődési Házában), hazai és magyarországi turnén, fesztiválon játszott. A társulat az évadban 15 bemutatót tartott, az alkalmazott rendezők mellett vendégművészek is vittek színre darabokat.

A társulat fennállásának 60. évfordulójára rendezett ünnepi hétvége nyitórendezvénye az örök-aktuális magyar klasszikus, Móricz Zsigmond Rokonok című műve színpadi változatának díszbemutatója volt. A nagy közönségsikernek örvendő produkciót Babarczy László rendező, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitűntetett színházi alkotó, színészpedagógus vitte színre.

Meghívott rendezőként dolgozott Szatmárnémetiben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Tasnádi Csaba, és a szintén magyarországi szakember, Lendvai Zoltán, aki immár ötödszörre vitt színpadra előadást a szatmári társulattal. A stúdió előadások között is találunk olyat, amelyet meghívott vendégrendező jegyez, ugyanis Kovács Nikolett színésznő egyéni estjét a magyarországi Spisák István rendezte.

A színészek közül hárman is rendeztek az évadban: a nagysikerű szilveszteri bohózatot Bessenyei István színész-rendező állította színpadra, a március 15-i műsort és a magyarországi turnén is vendégszerepelt Segítsd a királyt! című beavató-színházi produkciót a társulat alkalmazott színész-rendezője, Kányádi Szilárd munkájaként láthatta a nagyérdemű valamint Nagy Orbán színész egy kisiskolásoknak szóló előadást rendezett.

A bábtársulat is ünnepelt

A színtársulathoz tartozó Brighella Bábtársulat is ünnepelt idén: fennállásának 10. évfordulója alkalmából magyarországi bábtársulatok is tiszteletüket tették a többnapos rendezvényen. A jövő évad terveivel kapcsolatban Bandura Emese, a bábtagozat vezetőjétől megtudtuk: izgalmas és rendhagyó programokkal is készülnek. Létre szeretnének hozni például egy baba-színházi előadást 0-3 éves gyermekeknek, de újra szervezni fognak bábszínházi vetélkedőt is.

Nőtt a társulatnézőszáma

Bár mindenki arra számított, hogy a színház költözése miatt apadni fog a nézők száma, ezt sikerült megakadályozni, sőt, minimálisan növelni is tudták a nézők számát. Erről már Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója beszélt.

Bandura Emese, Bessenyei Gedő István és Stier Péter

A társulatnak az idei évad elején sikerült több új színházi bérletet indítania: Nyiredi Piroska és Kovács Ferenc stúdióbérletek, illetve Fodor Sándor ifjúsági bérlet, illetve a Nóti Károly nevét viselő tasnádi felnőtt bérletet.

A Harag György Társulatnak a 2013/2014-es színházi évadban 25 színházi bérlete volt - felnőtt, nyugdíjas, középiskolás, ifjúsági, kisiskolás, nagybányai, tasnádi és Iciri-piciri bérlet, amelyet több mint 1300 óvodás váltott ki az évadban.  41.234 néző követte figyelemmel a társulat produkcióit: a székhelyen kívül 10.773, a székhelyen pedig 30.461. A társulat itthon és a székhelyen kívül (Magyarországon és Erdélyben) több mint 230 alkalommal lépett közönség elé az évad tíz hónapjának ideje alatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: