2014-07-22 12:58:56• hírek • Kocsis Zoltán

Nem lesz parkoló a 17-es lakónegyedi piac helyén!

„Szatmárnémeti legmodernebb piaca lesz a 17-es lakónegyedbeli piac", jelentette ki több mint két hónappal ezelőtt Dorel Coica. Szatmárnémeti polgármestere egyben azt is bejelentette, hogy hozzáláttak a piac teljes rehabilitációjához.

Az első napokban gyors ütemben elbontották, majd elszállították az idő- és rozsdaette ósdi fémasztalokat. Második lépésben az Apaserv kiépítette a piac kanalizálási rendszerét. Azóta viszont teljesen leálltak a munkálatok. Nem állt viszont le az árusítás: sokan standok nélkül azóta is ott kínálják eladásra portékáikat. Annál is többen aggódnak azonban a piac sorsa miatt. Ezt mutatja, hogy szerkesztőségünk számtalan levelet kap, melyben olvasóink a piac sorsát firtatják.

Legutóbb egy hónappal ezelőtt, június 24-én kerestük az ügyben Dan Babut városmenedzsert, aki akkor azt mondta: legtöbb egy héten belül folytatódnak a munkálatok. Nos, azóta sem történt semmi. „Jelenleg a beérkezett közbeszerzési pályázatok kiértékelésének fázisában vagyunk", mondta megkeresésünkre Szűcs Zsigmond, a polgármesteri hivatal beruházásokkal foglalkozó osztályának vezetője. „Ha minden jól megy, két héten belül elkezdődik az építkezés", tette hozzá.

Aki a kifizetett asztalfoglalási díjak miatt aggódik, azoknak Cristian Bozai Voda, a piacfelügyelőséget is magába foglaló közterület-fenntartó szolgálat vezetője elmondta: ugyanabban az árban mindenkinek jogában áll asztalt bérelni valamelyik másik piacon. Aki ezzel a lehetőséggel nem kívánt élni, annak visszaadták a pénzét.

Mivel a munkálatok jó ideje állnak, érthető módon beindult a nem túlságosan optimista városi legendák gyártása. Egyesek szerint csak novemberre készül el az új piac. Mások szerint pedig soha nem lesz már ott piac, helyére parkolót épít az önkormányzat.

Május közepén Coica három hónapot nevezett meg, mint a beruházás időtartama. Ebből kettő már eltelt. Hogy kész lesz-e a piac időben, még nem tudni. Mindenesetre figyelemreméltóak olvasóink kérdései: miért bontották le, ha nem dolgoznak? Illetve miért nem csak ősszel bontották le? Talán nem járunk azonban messze az igazságtól, ha a kérdést inkább úgy tesszük fel: miért nem akkor bontották le a piacot, amikor már minden licit ki volt értékelve, minden szerződés meg volt kötve? Miért kellett közvetlenül a május végi, időközi parlamenti választás előtt lebontani a piacot?

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: