2014-07-08 19:50:43• hírek • Kocsis Zoltán

Nem lesz korlát a Szabadság-téren!

Ez az átjáró már két éve nem létezik!
Ez az átjáró már két éve nem létezik!

Egy újabb gyalogosátjáró létrehozásáról döntött kedden a Közlekedésbiztonsági Bizottság Szatmárnémetiben. Két másik kialakításának javaslatát ugyanakkor elutasította - egyiket már sokadszorra!

Mint hónapról hónapra, ezúttal is összeült kedden a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal égisze alatt működő Közlekedésbiztonsági Bizottság. A testület több napirendi pontban is döntést hozott - radikális változásról azonban ezúttal nem esett szó.

A bizottság három gyalogosátjáró létrehozásának lehetőségét mérlegelte, ám csak egy esetben, a George Calinescu utcában találta ésszerűnek annak létrehozását. A javaslatot, hogy a Batizi úton, a Penny Market közelében alakítsanak ki gyalogos átjárót, hogy az emberek át tudjanak jutni az út túloldalán lévő buszmegállóhoz, már sokadszorra utasították el a tagok. Indoklásuk szerint a négysávos úton, ráadásul enyhe kanyarban veszélyes lenne egy átjáró kialakítása. Ugyanúgy elutasították a javaslatot, mely a Petőfi és a Brancoveanu utcák találkozásához is átjárót kért.

Elfogadták viszont az Aquastar aquapark kérését, így hamarosan az aquapark felé vezető utat jelölő táblák jelenhetnek meg a városban - az Aquastar költségére. Szintén pozitív elbírálásban részesült az a javaslat, amely cölöpök kihelyezését kéri a Károlyi úton, a Golescu-híd és az Astronautilor utca közé eső szakaszon. Ezzel végre sikerül kellően elhatárolni a járdát a parkolótól.

Érdekes kéréssel állt elő egy állampolgár: szerinte korlátot kellene építeni a Szabadság-téren a közvécék közelében. Indoklása szerint a gyalogosok figyelmen kívül hagyják, hogy ott már két éve megszüntették a gyalogos átjárót és folyamatosan ott közlekednek, akadályozva a közúti forgalmat és veszélynek téve ki magukat.

„Nem korlát kell oda, hanem közlekedési kultúra! Nem rakhatjuk tele a várost korlátokkal csak azért, mert egyesek nem veszik figyelembe a közlekedési szabályokat", indokolta a bizottság elutasítását Maskulik Csaba városi tanácsos.

A bizottság egyetlen kérdésben nem foglalt állást. A Kolozsvári Műszaki Egyetem, a Hegyi (L. Blaga) úton található kirendeltsége könnyebb megközelítése érdekében azt kérte, építhessen egy bejáratot és egy rövid bekötőutat a Vulturilor utca felől. Mivel ott jelenleg zöldövezet van és egy óvoda játszótere is a közelben van, a bizottság úgy döntött: a válaszadáshoz alaposabb vizsgálatra van szüksége.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: