2011-09-27 10:51:45• hírek • x

Négycsillagos kényeztetés Gyulán

Egy hosszú hétvége Gyulán

Szatmárnémetiből mindössze 240 kilométerre (Nagyváradtól 110 km-re) van Gyula városa, amelyről a legtöbbünknek talán a Gyulai vár, vagy éppen gyulai kolbász jut eszébe, pedig gyógyvizei és hangulatos terei, utcái révén nemzetközi szinten ismert üdülő- és fürdővárosnak számít.

Gyula kiválóan alkalmas helyszíne egy kényeztető hosszú hétvégének, és aki egyszer eljött, azt szinte biztos, hogy visszacsábítja a város hangulata.

Gyulán gyakran találkozhatunk romániai turistákkal is, ami nem csoda, hiszen áraival is csábító, szolgáltatásaival pedig messze felülmúlja a romániai üdülőhelyek színvonalát.

Gyula
A Wellnes Hotel Gyula

Elégedett vendégként ajánljuk a Gyulán eltöltött hosszú hétvégéhez a legmegfelelőbb szálláshelyet, a Wellnes Hotel Gyulát, amely már önmagában is garanciát jelent a kényeztető, kellemes időtöltésre. A gyulai Várfürdő szomszédságában, gyönyörű környezetben található a négycsillagos superior szálloda, amely már a megérkezés pillanatától nyugalmat és kényelmet sugall, az itt töltött idő pedig valóban feledteti a hétköznapi feszültségeket.

Segítőkész és kedves személyzet, kényelmes és tágas szobák, családbarát szolgáltatások jellemzik a szállodát, ahol nem jelent gondot a gyerekes családoknak sem a kellemes időtöltés.

Ugyanezt a családias hangulatot és a kényelmes eleganciát biztosítja a szálloda étterme is, amelyben ízletes, bőséges és változatos ételek között válogathatnak a  vendégek, az itallapon pedig a helyi pálinka különlegességek, a magyar tradicionális borvidékeinek kiemelkedő minőségi borai, minőségi pezsgők, koktélok, kávé-, és teakülönlegességek szerepelnek.


Az igazi kikapcsolódást a legtöbb vendégnek azonban a  650 négyzetméteres kétszintes wellness központ biztosítja, hiszen itt minden adott ahhoz, hogy a hétköznapok stresszes hangulata elillanjon. A Wellness Oázis üvegfalai kivételes panorámát tárnak a város legszebb parkjára. A kellemesen meleg hőmérsékletű élménymedencéje mellett pezsgőfürdőben, szaunában, gőzkabinban, infrakabinban vagy sókabinban lazulhatunk el, míg a gyermekek számára gyermekmedence is rendelkezésre áll.  Hogy teljes legyen a kikapcsolódás, érdemes egy masszázst is igénybe venni, hiszen összesen 18 masszázs-szolgáltatás közül válogathatnak a vendégek, az alakformáló cellullit-masszázstól a kényeztető csokoládé masszázsig. Ha megszomjaznánk közben, a vitamin bárban hangulatos környezetben fogyaszthatjuk el a kínálatban szereplő koktélok, frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek, turmixok, szendvicsek, saláták bármelyikét.



Városnézés

A város nevezetességeit legegyszerűbben a félóránként induló kisvonatról tekinthetjük meg. A városnéző járaton útbaigazítást is kapunk a hangulatos kisváros régi épületei, szobrai, templomai és parkjai mellett haladva.

Kihagyhatatlan látványosság és gasztronómiai élmény a gyulai Százéves cukrászda is (a Wellnes Hotel Gyulától kb. 10 percnyi sétára található), amelyben különlegesen finom házias süteményeket és itt készült különlegességeket ízlelhetünk. Nem csak a finomságok miatt, de a XIX. századot idéző hangulata, eredeti bútorai miatt, és a szabadkéményes cukrászmúzeuma miatt is érdemes meglátogatni.

A város sétálóutcáin haladva, hangulatos kávézókban és éttermekben sincs hiány, így akár kávékülönlegességek kóstolásához, akár egy hideg meggysör legurításához támadna kedve az ide látogatónak, vagy éppen egy ízletes halászlére fájna a foga, hamar megtalálja az ízlésének megfelelő vendéglátóhelyet.

Ha Gyula, akkor szintén kihagyhatatlan a Wellnes Hotel Gyulával szemben lévő Gyulai Várfürdő. A fürdőkomplexumban számtalan szórakozási mód kínálkozik: gyermek viziparadicsom, pezsgő és hullámfürdő, strandröplabda-pálya, óriás- és kamikázecsúszda, fedett és nyitott uszoda, valamint változatos kulturális és strandprogramok.

A Castello Szaunaparkban világszínvonalú szauna szolgáltatásokkal várják a látogatókat, kültéren és beltéren egyaránt.

A gyulai vár falai közötti séta egy gyulai hétvége elengedhetetlen része. A 15.század első felében épült várat az egyetlen épen maradt alföldi téglavárként említik, mely 130 évig török kézen volt. A nyári színházi rendezvények, előadások egy részét a várudvarban tartják több mint 40 éve. A várfürdő és a gyulai vár között a csónakázótó terül el, ahol nyáron a szabadtéri játékok, a jazzfesztivál ideje alatt tószínpadot állítanak fel, a fellépések egy része itt zajlik. A gyulai vár látogatása egy felnőtt számára 1500 Ft-os belépővel, vagy 3500 ft -os családi belépővel történik.

Amit a legjobban szerettünk

A Wellnes Hotel Gyula szálloda élménymedencéi és szaunái több mint kielégítőek, valóban minden feltételt biztosítottak az ellazuláshoz. Azonban a legnagyobb élményt számunkra a szálloda masszázs-szolgáltatása jelentette. A csokoládé masszázs 60 percnyi kényeztetést nyújtott, amely nem csak testileg, de lelkileg is felfrissített. Kipróbáltuk még az Afrodithé álma masszázst, amely három olajjal, szőlőmagolaj, olíva olaj, mogyoró olaj, továbbá: méz-tejszín- joghurt , jázmin, illang-illang illatával nyújtott különleges élményt.  A szálloda modern és családias hangulata, valamint az étterem ételválasztéka szintén olyan részeinek bizonyultak egy gyulai hosszú hétvégének, amelyek miatt érdemes visszatérő vendéggé válni.

A Százéves cukrászda nem csak múltja miatt különleges, az itt fogyasztott ínyencségeket az is élvezettel fogyasztja, aki egyébként nem rajongója az édességeknek, a kiszolgálók pedig szakértelemmel és lelkesedéssel adnak tanácsot, ha éppen elbizonytalanodnánk a sok tortaszelet láttán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: