2015-11-26 08:57:04• hírek • Szatmár.ro

Nagykárolyban folytatódik a Nemzeti Énekkar határon túli sorozata

Az együttes a Károlyi-kastélyban ad hangversenyt szombaton 18 órától Antal Mátyás karigazgató vezényletével.

Műsorukban elhangzik többek között Liszt, Verdi, Brahms és Bartók egy-egy műve, valamint Adrian Pop Kolindák - Slobozi-ne, Trecu-mi-si című darabja.

Az est záróműve Orff Carmina Buranájának 15 perces részlete, ahol a kórus valóban megmutathatja az erejét - írják a Nemzeti Filharmonikusok szerdai közleményében. Az együttest Bizják Dóra kíséri zongorán.

A magyarországi Nemzeti Énekkar határon túli sorozata december 5-én és 6-án két adventi hangversennyel folytatódik Kolozsváron és Zilahon.

A kórus már több mint három éve rendszeresen fellép Magyarországon kívül, a környező országok magyarok által is lakott városaiban.

Az utóbbi két évben részt vettek az aradi vértanúk tiszteletére rendezett emléknapon Aradon. Határon túli sorozatuk során érintették Beregszászt, Szabadkát, Dunaszerdahelyt, Szatmárnémetit, Nagyváradot, Temesvárt, Tordaszentlászlót és a szlovéniai Lendvát is. Valamennyi helyszínen teltházas hangversenyeket adtak - idézik fel a közleményben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: