2015-11-26 11:05:13• hírek • Szatmár.ro

Mosolygó karácsony: várják a felajánlott cipősdoboz-ajándékokat

Az elv ugyanaz maradt, mint az elmúlt években: elsősorban azok a gyermekek kapnak az ajándékokból, akik bár szeretnének, de már nem tudnak a saját lakhelyükön magyar tannyelvű iskolában tanulni, ennek ellenére fontosnak tartják, hogy ha csak fakultatív módon is, de tanulhassák a saját anyanyelvüket.

„Ha az előző két akció sikerét vesszük figyelembe, akkor messze nagyobb lehet idén is az érdeklődés, tehát a fakultatív módon magyarul tanuló 5-600 gyermek mellett azoknak is tudunk majd ajándékot adni, akik erősen hátrányos helyzetben vannak" - magyarázta az elosztás elveit Őri-Pákay Franciska, majd hozzátette, hogy ez az akció egy közösségi összefogás és nem egyszerűen egy adománygyűjtés, hiszen iskolák, civil szervezetek, egyházak és magánszemélyek is részt vesznek benne, ahogy az elmúlt években is.

Mit tartalmazzon a doboz? Apróbb játékok, könyvek, tanszerek, édességek, élelmiszerek vagy tisztítószerek, tehát minden jól jön, amire egy gyermeknek szüksége lehet. Aki adományozni szeretne, annak nem kell mást tennie, mint szereznie egy cipődobozt (vagy annak megfelelő méretű bármely más dobozt) beletennie az ajándékokat - vigyázat, a romlandó dolgokat lehetőleg kerülni kellene - majd csomagolja be vidám adjándékpapírba. A dobozok száma nem meghatározott, de arra kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint olyan játékokat, könyveket és ruhákat tegyenek bele, amelyek még használhatóak s ne feledjék el ráírni, hogy hány évesnek szánják a benne található dolgokat és inkább fiúnak vagy lánynak. „Minden évben gondot jelentett eddig, hogy sokkal több lánynak szóló dobozt juttattak el a segíteni vágyók, s ebből adódtak apróbb gondok. Kérjük tehát, hogy gondoljanak a fiúkra is ebben az évben. S ami fontos tényező: ne hagyják az utolsó pillanatra a csomagok célba juttatását, hiszen azokat az RMDSZ-től még ki kell szállítani majd a gyermekeknek" - kéri a nőszervezet.

A csomagokat átadhatják 9 és 16 óra között az RMDSZ szatmárnémeti székházában (M. Viteazu utca 10. szám) december 14-ig.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: