2015-11-25 19:56:35• hírek • Szatmár.ro

Modern, pörgős Csehov-előadást rendezett Sorin Militaru

Első nagyszínpadi művét vitte színpadra az elmúlt hetekben a Harag György Társulat állandó munkatársaként a nemzetközileg elismert rendező, Sorin Militaru. Csehov Sirály című klasszikusából modern színházi darabot varázsolt, a premiert november 27-én tartják. Az előadást látatlanban már meghívták Budapestre és Debrecenbe is.

"Csehov nem hiányozhat egyetlen színház repertoárjából sem, ugyanúgy, mint mondjuk Shakespeare" - kezdte  szerdán a legújabb bemutatóval kapcsolatban megtartott sajtótájékoztatót Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat igazgatója. Az is kiderült, hogy a darab rendezője, Sorin Militaru már nem csak meghívott vendég: ettől az évadtól a tásulat állandó rendezője. A nemzetközileg is elismert rendező a tavaly Az elveszett levél című darab próbái során került közelebbi kapcsolatba a társulattal, a közös munka pedig olyan jól sikerült, hogy feladta közel tíz éve tartó szabadúszói státuszát és Szatmárnémetibe szerződött.

"A színészekkel és a társulat vezetőivel is remekül megértettük egymást, úgy érzem, hogy még rengeteget ki tudunk hozni művészileg a csapatból, ezért döntöttem a szerződéskötés mellett" - mondta Militaru.

A most színpadra vitt darabot is a rendező ajánlotta - a Sirály című művet egyébként a szatmárnémeti színházbajárók az 1960-as években láthatták utoljára a helyi művészek előadásában.

"Intenzív, modern előadás lett a klasszikusból, remélem a közönség jól fogadja majd" - mondta a rendező.

Az előadás ismertetője

A Sirály egy különös hely története… ha egyszer beszippantott, nem menekülhetsz... valami fogva tart Arkagyina házában... Olyan, mint egy kis sziget egy tó közepén, amelyet a külvilággal egyetlen fahíd köt össze... és ezen a hídon futva látjuk közeledni Nyina Zarecsnaját. Mindenki, aki ide érkezik, vagy örökre itt ragad, vagy, ha kiszakad is rövidebb-hosszabb időre, előbb-utóbb úgyis visszatér, mintha egy ismeretlen erő vonzaná. A menekülés egyetlen módja a halál... A hídon közeledő nőalak, Nyina, azért tér vissza, hogy megmentse Trepljovot. Útjaik mégis szétválnak utóbb, hogy külön-külön, magányosan járják be életük ösvényeit. A rejtélyes »szigetről« azonban ezúttal sincsen menekvés: az élet eme két vesztese végül együtt tér vissza, hogy közösen várja a halált...

Nehéz körülmények között kovácsolódik össze a csapat

A sajtótájékoztatón szóba kerültek a Szakszervezetek Művelődési Házában uralkodó körülmények és a színházépület felújítása is. "Egy olyan épületben működik a színház, amelyik egyáltalán nem színházbarát. Mindannyian várjuk a felújítás végét, mindannyian arra vágyunk, hogy a próbákat ne zavarják meg a többi teremből kiszűrődő zajok - például aerobic-óra hangja. De az biztos, a nehéz körülmények csak még jobban összekovácsolják a csapatot" - mondta Militaru.

A Sirályt már Budapestre várják

A bemutatásra váró előadás kapcsán már nagy a kíváncsiság a határon túl is - mesélte Stier Péter, az Északi Színház adminisztratív igazgatója. Már jóval a bemutatót megelőzően meghívták a darabot Budapestre a József Attila Színházba és több előadásra várják a szatmári társulatot Debrecenbe is. Emellett nagy valszínűséggel fesztiválokon is játszani fogják a színházi berkekben is nagy érdeklődéssel várt, új köntösbe bújtatott klasszikust.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: