2014-04-16 17:53:36• hírek • Szatmár.ro

Mini-maraton lesz a Caritas-maratonból

A Szatmári Egyházmegyei Caritashoz a napokban sorban érkeznek a vendégek.

Sorban érkeznek a külföldi vendégek a Caritashoz, emellett pedig a civil szervezet munkatársai szervezik az idei gyalogmaratont is - derült ki a szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Jelen pillanatban kilenc osztrák vendég tartózkodik a Caritasnál - ők Voralbergből érkeztek és már az elmúlt időszakban is segédkeztek a szervezetnek, hogy az gépkocsikat alacsonyabb fogyasztású és jóval környezetbarátabb mopedekre cseréljék le. Most is öt robogót hoztak magukkal. A küldöttség három tagja még soha nem járt Romániában és nagy érdeklődéssel ismerkednek az itteni körülményekkel.

A napokban Szatmárnémetibe érkezik a németországi Hütti Egyesület néhány tagja is - ők a házi beteggondozásnál használt eszközökkel segítik a szervezetet.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy már javában zajlik az idei jótékonysági maraton szervezése. Erre május 17-én fog sor kerülni, az elmúlt évekhez képest pedig sokkal rövidebb lesz a táv. A résztvevők a régi főtérről indulnak és a Szamos mentén haladnak, majd a Kossuth-kertbe fognak megérkezni, csatlakozva a Családi Hétvége forgatagához. A gyalogmaratonra előregisztrálni május 5-től lehet, a fő támogató pedig idén is az Autonet lesz. A maratonon befolyó összegből ez alkalommal rászoruló családokat fognak támogatni.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy 16 év után búcsúzik a szervezettől Fazekas Csilla, a Caritas sajtóreferense - a helyét ideiglenesen Szepessi Tímea veszi át.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: