2016-12-12 07:13:22• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

Milotai Nyilas Istvánra emlékeztek

A lassan ötszáz éves reformáció óta rengeteg olyan személyiség látott napvilágot, akik méltóak arra, hogy a Reformáció Emlékévében felelevenítsék életét. Ez a megállapítás akkor is igaz, ha csak Szatmár megyére gondolunk.

A Szatmárnémeti Református Gimnázium egyedi tanárijában, pénteken este Milotai Nyilas Istvánra, a Szatmárnémeti Református Gimnázium alapító püspökére, Bethlen Gábor fejedelem udvari papjára emlékeztek, aki 445 éve született.

Testvériskolai találkozó is volt ez azon tanintézmények között, akik három éve kötöttek szövetséget: Nagyvárad, Zilah, Szentendre és Szatmárnémeti református gimnáziumait képviselték az eseményen. Ilonczai Zsombor a projekt ötletgazdája és szervezője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Pálinkás Gyula milotai lelkipásztor hirdetett Igét, és Kovács Sándor volt esperes, Erdei Árva István iskolalelkész és Magyar Lóránd parlamenti képviselőjelölt is köszöntött.

Csodálatos műsorral álltak elő Higyed Gyöngyi egyházmegyei zenei előadó tanítványai, majd Póti Eduárd és Bara Csaba tartott rövid előadást. A program egészen vasárnapig tartott, volt benne kirándulás és adventi koszorúkészítés, majd istentisztelettel zárult.

A programot a Reformáció Emlékbizottsága támogatta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: