2013-11-29 18:53:10• hírek • Kocsis Zoltán

Vita Lunaforrás miatt a megyei tanácsban

Két pontot kivettek, így végül csak hat határozati pont maradt a Szatmár Megyei Tanács pénteki rendes havi ülésének napirendjén. Ezzel együtt heves vita robbant ki a lunaforrási beruházás kapcsán.

Mivel a megyei tanács építtette és a sítelep megépülte után megyei érdekeket szolgál, a tanács jóváhagyta, hogy a Lunaforráshoz vezető útszakasz községi útból megyei úttá váljék. Ekkor kért szót Alexandru Panea PDL-és tanácsos, aki arra volt kíváncsi „van-e köze az avasfelsőfalui önkormányzatnak a kivitelező felé fennálló két millió lejes tartozásnak a beruházás stagnálásához". A tőle megszokott vehemenciával Mircea Govor alelnök válaszában azt mondta, a beruházás azért tart ott ahol, mert „másfél éve, amikor Elenea Udrea (akkori vidékfejlesztési és turisztikai miniszter, szerk.) itt járt és beöltözött avasi népviseletbe, azt hazudta, hogy ad pénzt és aláírja a szerződést, ám igazság szerint nem tette meg. Az előző kormány nem tett mást, csak táncolt és hazudott. Ezért nincs még kész a sítelep", jelentette ki Govor, hozzátéve: a beruházás közös, ezért tavasszal a megyei tanács és az avasfelsőfalui önkormányzat megtalálja majd a megoldást az adósság törlesztésére.

Radu Giurca korábbi prefektus, jelenleg PDL-és tanácsos megcáfolta Govor kijelentéseit, ugyanakkor méltatlannak nevezte viselkedését. „Udrea igenis aláírta akkor a szerződést. Tudom, hisz ott voltam. Nem értem, miért van az, hogy Govor úr minden egyes kérdést támadásnak vél és csak heves reakciók kíséretében tud válaszolni".

Adrian Stef tanácselnök emlékeztette kollégáit, hogy a Ponta-kormány 6,7 milliót utalt át az útépítésre. Az aszfaltozás véget ért, jelenleg a korlátokat és az útjelző táblákat szerelik, magyarázta. Felhívta mindenki figyelmét, hogy máris meg lehet vásárolni a sítelep közelében található telkeket, az így befolyt összeget pedig a beruházás mihamarabbi befejezésére fordítják.

Ami az egyéb határozati pontokat illeti,a testület jóváhagyta, hogy a „Sfantul Acoperamant al Maicii Domnului" Egyesület használja a Depozitului utca 18. szám alatt álló, a megyei tanács tulajdonában lévő épületet. Cserében az önkormányzat azt kérte, hogy „saját" 83 hátrányos helyzetű gyereke mellett a megyei tanács „gyerekei" is élvezhessék néha az egyesület biztosította szolgáltatásokat.

A tanácsosok jóváhagyták, hogy Aurelia Fulger képviselje majd a megyei tanácsot a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsában. Fulger korábban 16 évet dolgozott a román légitársaságnál, a TAROM-nál, legutóbb a marketingosztály aligazgatójaként.

Egy másik pontban a grémium jóváhagyta, hogy a repülőtér vásároljon egy olyan berendezést, amely a folyékony halmazállapotú robbanószereket ismeri fel. A megyei tanács készít továbbá egy tanulmányt és egy stratégiai tervet is, amelyet el fog juttatni az Európai Bizottsághoz, jelentette ki Stef. Ebben szerepelnie kell a fejlesztési elképzeléseknek - 2030-ban évi 200.000 utassal számol a tanács.

Végezetül Stef beszámolt egy 1,6 millió eurós pályázatról, amelynek keretein belül a megyei tanács és 15 szatmári önkormányzat egy online mezőgazdasági regiszter kialakításához szükséges eszközöket vásárolhat meg. Ennek keretein belül olyan berendezéseket is vásárolnak majd, mely lehetővé teszik a videokonferenciák megszervezését. „Célunk, hogy ezt a hálózatot bővítsük, ez alaposan megkönnyítené a kommunikációt a polgármesterekkel", jelentette ki Stef.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: