2014-12-31 16:42:22• hírek • Kocsis Zoltán

Jövőre kezdődhet a megyei könyvtár építése?

Mint minden évben, a Szatmár Megyei Tanács idén is elkészítette és hétfőn bemutatta az éppen magunk mögött hagyott esztendő mérlegét. A megvalósítások mellett az anyag az MT 2015-ös terveibe is betekintést engedett. A mérleget már bemutattuk, most ejtsünk néhány szót a tanács jövő évi terveiről is.

Az egyik legnagyobb volumenű beruházás a megyei könyvtár megépítésének terve, amely immár évek óta húzódik. Az MT tájékoztatása szerint azonban finanszírozása most helyet kapott a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL), így jó esély mutatkozik arra, hogy jövőre akár el is kezdjék a munkát a Kogalniceanu utcában. A teljes beruházás összértéke 61,3 millió lej.

Pusztán a költségeket figyelembe véve a második legnagyobb volumenű beruházás a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér teljes modernizálása, amely 49,3 millió lejbe kerül. A harmadik helyen krasznabélteki termálfürdő áll, amelyre a dokumentum szerint jövőre közel 20 millió lejes támogatás érkezik majd.

Árban szorosan ezt követi a Közigazgatási Palota modernizálása. Szatmárnémeti (kommunista építészetének) egyik szimbóluma ugyan az MT mellett a polgármesteri hivatalnak és a prefektúrának is otthont ad, ám az a tanács tulajdonát képezi. A beruházás műszaki-gazdasági mutatói elkészültek, a munkálatok 17,7 millió lejbe kerülnek.

Szintén elkészültek a műszaki-gazdasági mutatói a Batizi úton található egykori 13-as Számú Általános Iskola rehabilitálásának is. Ezt az épületet az MT még 2013 nyarán vette át a Szatmárnémeti Városi Tanácstól és akkor azt vizionálták: már a 2014-es tanévet ott kezdhetik a fogyatékkal élő gyerekek. Ehhez képest a legutóbbi tájékoztatás szerint 2015 áprilisában írhatják ki a kivitelezési licitet. A beruházás összértéke 1,62 millió lej.

Hasonló összegből, 1,62 millió lejből épülhet a Tudor Vladimirescu utcára tömbház a fiatal egészségügyi dolgozók számára. Az alagsort, földszintet és három emeletet, összesen 16 lakást magába foglaló épület az  Országos Lakásügynökség (ANL) támogatásával épülhet meg.

Természetesen nem ez az egyetlen egészségügyi beruházás szerepel a következő évi tervekben. Az MT tájékoztatása szerint januárban írhatják alá a Szatmár Megyei Kórház bejáratának (850.000 lej) és parkolójának (858.000) felújításáról szóló kivitelezési szerződést. Ezen kívül 19,3 millió lej értékben akar orvosi felszereléseket vásárolni az MT a megyei, további 5 millió lej értékben pedig az Avasfelsőfalui Városi Kórház számára.

A már említett PNDL-ben belül 21 útszakasz modernizálási terve szerepel.

Jövő ilyenkor pedig tudni fogjuk, ezek közül mi az, ami megvalósult.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: