2012-12-18 20:29:10• hírek • Kocsis Zoltán

Megvan Szatmár megye új címere

Noha nem mindenkinek nyerte el a tetszését a Megyei Tanács által közvitára bocsátott három címerjavaslat, a keddi gyűlésen elfogadták az egyes számú verziót, amely hasonlít a két világháború között használt címerhez. Szilveszterkor ötezer ingyen adag meleg étel várja a bulizókat.

Kedd délután utolsó rendes havi gyűlését tartotta a Szatmár Megyei Tanács, amelyen a tizenöt pontról szavaztak a tanácsosok. A legnagyobb port, amint az várható volt, a megye új címere váltotta ki. Marginean Éva, a jogi bizottság elnöke ugyanis kijelentette, törvényi szempontból semmilyen akadályba nem ütközik az egyes számú verzió elfogadása, „ám több tag is felületesnek tartja a három verziót és szerintünk egyik sem reprezentálja kellőképpen a megyét". Az egyik USL-és tanácsos pedig arra kérte a tanácselnököt, magyarázza el részletesebben a címeren található szimbólumok jelentését.

Adrian Stef a felszólításra kifejtette, hogy arany, a kék és a piros Szatmár megye ősi címereinek színei. A piros a szentség tüzét, a kék a tisztító vizet jelenti. A búza a termés bőségét, a bor szentségét és a gazdagságot jelképezi, akárcsak az almafa, a szarvas pedig a bátorságot, nemességet. A torony, amely ugyana hasonlít az erdődi várra, ám annak csak stilizált változata, a védelmet jelképezi, „mivel Szatmár megye mindig is határvidék volt", tette hozzá.

Nem ez volt az egyetlen történelmi tévedés azonban az ülés során, Virgil Enetescu USL-és tanácsos ugyanis azt találta mondani, hogy Szatmárnémeti magyar nevének második része arra utal, hogy a Rákóczi -féle szabadságharc után Károlyi gróf jelentős mennyiségű sváb etnikumú lakost telepített a megyébe. Ezzel szemben a Németi megnevezés a XI. elején történt betelepítésekre utal!

Hosszas javaslattételek után a tanács végül elfogadta a címert, amely kísértetiesen hasonlít a két világháború között használthoz. Az akkori címerben egy stilizált vár volt látható, amely nem hasonlított annyira az erdődi várhoz, ezzel viszont reprezentatívabb volt és a motívumok is kicsit másként néztek ki - az almafa például kerek volt.

Döntés született arról is, hogy az MT együttműködik a Román Vízügyi hatósággal, az Erdélyi Kárpát Egyesülettel és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Hatósággal a Túrterebes és Magosliget közötti kerékpárút megépítése érdekében. A „Két keréken Túrterebes és Magosliget között" elnevezésű projekt keretein belül az MT vállalja, hogy biztosítja majd a közel 18 kilométeres szakasz megépítéséhez szükséges önrészt. A testület jóváhagyta továbbá a Szatmárnémeti - Óvári, az Avasfelsőfalu - Mózesfalu és a Szatmárnémeti - Nagykároly útvonalon közlekedő buszjáratok működési engedélyét.

A tanács döntött a megyei utak mentén lévő területek áráról is. Többek között megszabták, hogy egy reklámfelületért havi 50 eurócentet kell fizetni négyzetméterenként, egy bódéért, kereskedelmi helységért pedig 25 centet.

Döntés született arról is, hogy Érszakácsi és Nagytarna csatlakozik a víz-és kanalizálási hálózat bővítését célzó társulathoz, a tanácselnök pedig az ülés után az egyik román nyelvű portálnak elmondta: szilveszter éjszakáján ötezer adag ingyen meleg étellel és forralt borral várják a bulizókat. A megyei tanács és a polgármesteri hivatal egyenként 50.000 lejjel járul hozzá a szilveszteri események finanszírozásához, tette hozzá.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: