2014-10-01 15:46:54• hírek • Kocsis Zoltán

Megújul Egri honlapja

Szabó Elek, Egri polgármestere
Szabó Elek, Egri polgármestere

A helyi lakosok, a községbe látogatók illetve a befektetni vágyók tájékoztatása a legfőbb célkitűzése Egri község megújuló honlapjának. Az új felületen jelenleg az információs anyagok feltöltése folyik, tervek szerint azonban egy hónapon belül a nagyközönség is láthatja majd.

„Modern kori elvárás, hogy egy magára valamit is adó polgármesteri hivatalnak egy könnyedén használható, elérhető honlapja legyen. Éppen ezért dolgozunk mi is községünk webes felületének felújításán"- fogalmazott Egri polgármestere, Szabó Elek.

A helyi adófizetők a megújuló honlapról naprakész információkat kaphatnak a helyi tanács döntéseiről, a polgármesteri hivatal költségvetéséről, illetve a közérdekű közleményeket is elolvashatják a honlapon.

„Természetesen a webes felület adta lehetőséget szeretnénk kihasználni arra is, hogy bemutassuk községünk értékeit, hagyományait, valamint ünnepségeit is"- teszi hozzá a polgármester.

A község etnikai összetételéből adódóan, a honlap is több nyelven kívánja tájékoztatni az érdeklődőket, jelenleg a román és magyar változatokon dolgoznak a hivatal alkalmazottai, de az angol változat feltöltése is szerepel a tervek között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: