2015-02-12 15:51:28• hírek • Szatmár.ro

Megszavazták a túlélési költségvetést

Csütörtökön rendkívüli tanácsülésre gyűltek össze a városi tanácsosok, hogy döntsenek Szatmárnémeti idei költségvetésének ügyében. Az RMDSZ-frakció módosítási indítványaira a bizottságokban jól reagáltak a tanácsosok, ezért elmaradt a komoly vita. A színház és a filharmónia dolgozóinak nem kell félniük, lesz fizetésük egész évben.

A Szatmárnémeti RMDSZ hétfőn tartott sajtótájékoztatót a Szatmárnémeti elfogadásra váró költségvetése kapcsán, annak visszásságairól, hiányosságairól illetve a városi tanácsi frakció módosító indítványai kapcsán. Az indítványokat pozitívan fogadták a bizottságokban tevékenykedő tanácsos-kollégák, ezért a csütörtökön megtartott rendkívüli tanácsülésen elmaradtak a komoly viták, viszont a frakció nevében Maskulik Csabának így is volt mit mondania.

A frakció egyik leginkább sérelmezett költségvetési pontja az volt, hogy a tervezet szerint az Északi Színháznak, illetve a Dinu Lipatti Filharmóniának nem biztosította a béreket az egész 2015-es évre. A tanácsülésen megszavazott tervezetben már az egész évre szóló fizetésre elegendő pénz szerepelt, igaz, máshonnan kellett elvonni összegeket. Például az Olimpia labdarúgócsapattól: az az eredeti tervezetben szereplő 1 millió lej helyett csak 300 ezer lejt kapott a működésre.

"Nem hagyhattuk, hogy még egyszer egy olyan kellemetlen helyzet álljon elő, hogy a színház munkatársai ne kapjanak fizetést" - magyarázta Maskulik.

"Nekünk nem az a célunk, hogy az Olimpia működését veszélybe sodorjuk, hanem az, hogy a megyétől megkapjuk azt a pénzt, ami a kulturális intézmények működtetéséhez szükséges. Úgy ítéltük meg, hogy most ezt kell meglépnünk, hogy a megyei tanácstól pénzt kapjunk a kulturális intézmények működtetésére" - mondta Magyar Lóránt frakcióelnök. A Szatmár Megyei Tanács ugyanis 2013-al bezárólag az összeg felével segítette a kulturális intézmények működését, 2014-ben viszont ez a támogatás elmaradt.

Dan Babut, az Olimpia elnöke szerint a most kapott összeg semmire sem elég, de bízik benne, hogy a következő költségvetés-kiegészítsnél további támogatást kap a csapat. Emellett a megyei tanács támogatására is számít és bízik benne, hogy a csapatnak sikerül elérnie a kitűzött célt: az első hat hely valamelyikén fognak végezni a sárga-kékek.

Mi lesz a VSK-val és a régi városközpont omladozó épületeivel?

Maskulik a tanácsülésen felszólalásában több problémát is felvetett a költségvetés kapcsán. Például, hogy a városi sportklubnak nincs egy stratégiája, ezért el kellene dönteni, hogy milyen irányba haladnak a továbbiakban. A költségvetésben megszavazott összeg ugyanis csak júniusig elég a működésre.

A stratégia hiányát említette meg a frakció nevében beszélő Maskulik az utcák-járdák felújításának kapcsán is.

A régi központ épületeinek felújítása is kemény dió: a Polgármesteri Hivatal keretében létre kellett volna hozni egy bizottságot, amely leltárba veszi ezeket, az építészeti szempontból fontos épületeket. Ám ilyen osztály nem lett létrehozva, emiatt pedig nincs előrelépés az omladozó homlokzatú házak ügyében. "Már a 2014-es költségvetés kialakításakor is felhívtuk a figyelmet a régi központ épületeinek az állapotára, de azóta sem történt semmi, még a bizottság sem alakult meg" - mondja Maskulik.

A tanácsülésen rész vett Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke is. "A város költségvetése a közszolgáltatások biztosítására elég, de komoly stratégiai beruházásra nem. Bár két és fél éve minden kampányban meg voltak ígérve olyan beruházások, mint az elkerülőút vagy egy újabb híd ezek most sem szerepelnek a költségvetésben. Ugyan ezeket csak saját forrásokból nem is lehet megvalósítani, de még csak egy kisebb összeg sincs elkülönítve ezekre. A tanácsülésen bemutattam a városatyáknak az Országos Közlekedési Masterplant, amely 2030-ig foglalja magába a stratégiai beruházásokat, közúti, vasúti és légi közlekedési prioritásokat, amiket az illetékes minisztérium tervez, de ebben nincs benne a szatmári híd vagy az elkerülőút" - mondta el a Szatmár.ro-nak Kereskényi. A ülésen a képviselő megköszönte a tanácsosoknak, hogy jól fogadták az RMDSZ javaslatait és beépítették azokat a költségvetésbe.

A költségvetésről, illetve az elmúlt napokban eszközölt módosításokról elismerően beszélt a tanácsülésen a liberális frakciót képviselő Adrian Albu is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: