2010-11-04 18:38:17• hírek • Szatmár.ro

Megnyílt Nagybányán a Gold Pláza

A bevásárlóközpont üzemeltetői a szatmári vásárlókra is számítanak.

Nagybánya és egyben a környék első igazi bevásárlóközpontja csütörtökön nyitotta meg kapuit, előbb a sajtósok, később a nagyközönség számára is. A Gold Pláza a máramarosi megyeközpont Szatmárnémeti felőli bejáratától mindössze 3,5 kilométerre található, két percnyire a Metro-tól, így nagyjából egy óra autózással érhetünk el a száz különböző boltot és többféle szórakozási lehetőséget kínáló bevásárlóközpontba.

A Futureal és az Immofinanz közös projektje lévén megvalósított üzletközpont 30 ezer négyzetméteres bérelhető felülettel bír, ennek 86 százaléka a megnyitó napján már be volt rendezve, a fennmaradó helyekre a következő két hétben költöznek be a boltok. Az építés több mint 70 millió euróba került, a célközönséget pedig a Nagybányai 150 ezer lakosként, illetve a környező települések lakosaival együtt 1,2 millió személyenként határozzák meg. Első hallásra soknak tűnik az egy milliónál is nagyobb számú célközönség, a projekt vezetői azonban ezt azzal indokolják, hogy Gold Pláza az ország észak-nyugati részének egyetlen ilyen típusú központja. Mint kiderült, a pláza közvetlenül több mint ezer munkahelyet teremtett, közvetett módon viszont összesen több mint kétezerre tehető az új munkahelyek száma.


Gold Plaza - Nagybányán
Gold Plaza - Nagybányán


A sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy a három évvel ezelőtti első tervektől kezdődően volt pillanat amikor a megvalósítás szempontjából igencsak rezgett a léc, Szerencsére az MKB bank megadta a kért kölcsönt, így sikerült megnyitni a plázát, ami remélhetőleg a tulajdonosok reményei szerint profitot termel majd - a gazdasági válság ellenére. Elvileg az első évben a bérleti díjakból 3,5 millió eurót fognak bezsebelni.

A bevásárlóközpont kivitelezése teljesen nyugati stílusú, a főbejárati oldal üvegén a vonalak játékával a tervezők a nagybányai hegyeket akarták szimbolizálni. Az épület alatt egy 650 autót befogadni képes mélygarázs van, a felette levő három szinten pedig nagy, mondhatni ''plázás'' boltok sorakoznak. Olyan cégek nyitottak itt üzletet, mint a C&A, a New Yorker, a Waikiki, a Takko, az Orsay, a Deichmann, a Leonardo, a Domo vagy az Altex.

A plázázók szórakoztatására több kávéház áll a rendelkezésre, de van az épületben kaszinó, bowling-terem, gyerek-játszóház és hamarosan megnyílik a Kinect-galéria is, ahol a játékos kedvűek szinte a világpremierrel egyidőben próbálhatják ki a Microsoft Xbox 360 számára készített új fejlesztést. Az étel-udvarban többek között kínai büfé és pizzázó is várja az éhes vendégeket.


A Cora is várja a vásárlókat
A Cora is várja a vásárlókat


Csütörtökön nem csak a pláza tulajdonosai, hanem több nagy bérlő is sajtótájékoztatóra hívta a Szatmár.ro-t. A Cora hipermarket tájékoztatóján elmondták: az üzlet 4500 négyzetméteren fekszik, a befektetett összeg pedig körülbelül 4 millió euró. A boltban összesen 300 személy dolgozik.

A New Yorker az egyik legkedveltebb bolt a fiatalok körében, amely évről évre befolyásolja a divatot, illetve követi a trendeket. A nagybányai bolt a tizenötödik a sorban - tudtuk meg az üzlet hivatalos megnyitóján. A bolthálózat jelen pillanatban a világ harminc országában összesen 810 boltot üzemeltet, 2011-ben pedig további száz üzlet megnyitása van tervbe véve.


Ünnepi megnyitó a New Yorkernél
Ünnepi megnyitó a New Yorkernél


A Cinema City mozija lesz valószínűleg a pláza egyik leglátogatottabb egysége, ugyanis ahogy a szatmáriak, úgy a nagybányaiak is ki vannak éhezve a minőségi mozizás élményére. A mozilánc jelenleg hat országban 72 mozit működtet, a Gold Plázás hat teremmel pedig 700-ra nőtt a vetítőtermeik száma. A tervek között további 39 multiplex mozi nyitása szerepel. A bányai mozi termei közül három digitális 3D filmek vetítésére is alkalmas, összességében pedig 1150 személy mozizhat egyszerre a multiplexben. Minden terem anfiteátrum-jellegű, Dolby Digital hagrendszer, új generációs székek és modern, Kinoton illetve Christie projektorok gondoskodnak a páratlan élményről. A filmeket pedig a bukaresti premierrel egy időben láthatják a mozilátogatók.


A hattermes mozit valószínűleg sokan látogatják majd
A hattermes mozit valószínűleg sokan látogatják majd


A Szatmár.ro a Cinema City vezetőinél rákérdezett arra is, hogy nincs- e tervben egy szatmári mozi nyitása? Ela Siromascenko, a romániai részleg marketingese elmondta: a három-négy éves tervben benne van Szatmárnémeti is, bár a multiplex nyitása csak a mozit befogadni képes pláza megnyitásával köthető össze.

Hírportálunk a Futureal Group vezetőinél is érdeklődött arról, hogy nem tervezik-e egy szatmári pláza építését, ám azt a választ kaptuk, hogy egyelőre inkább egy jobb útra lenne szükség Nagybánya és Szatmárnémeti között, hogy a szatmáriak gyorsabban odaérhessenek a már meglevő Gold Plázába. A következő plázát Konstancán építik fel, de kiderült: meglehetősen tájékozottak a szatmári helyzetet illetően, tudták például - név szerint - hogy az Atrium Center a város ''legjobb helyén'' fog felépülni...


Kapunyitás 15 órakor: rengeteg volt a kíváncsiskodó
Kapunyitás 15 órakor: rengeteg volt a kíváncsiskodó


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: