2014-11-08 17:34:37• hírek • Muhi Sándor, Aggteleki István

Megnyílt Mitroi Tímea tárlata az Art Cafféban

Két héten keresztül látható az ifjú grafikusművész Apparently Innocent című kiállítása.

A GrapH-I-T0ne kiállítássorozat keretében péntek este nyílt meg a szatmári grafikusművész, Mitroi Tímea kiállítása az Art Cafféban. A megnyitón először Szilágyi Ottó, a rendezvényt szervező Nomanid Productions vezetője beszélt a kiállítássorozat fontosságáról, arról, hogy miért jó az, ha egy olyan környezetben zajlik a kiállítás, jelen esetben egy kávézóban, ahol sok fiatal megfordul, ráadásul többségük a művészeti iskola diákjai, akiknek fontos, hogy lássák a kortárs, ráadásul helybéli alkotók munkáit. A megnyitót követően az ASH Band egy kitűnő hangulatú koncerttel ajándékozta meg a hallgatóságot.

A következőkben Muhi Sándor tanúr úr írását olvashatják az ifjú alkotóról és a kiállításról.

Mitroi Tímea grafikusművész, szatmári rajztanár mindössze 25 éves, november 7-én immár másodszor mutatta be alkotásait a szatmáriaknak, mert úgy érzi, hogy van közölnivalója.

Munkáin még érződik az útkeresés, a formai, technikai nehézségek, de nyilvánvalóan jó úton van. A szatmári művészeti líceumban végzett tanulmányok után a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem grafikai szakán szerzett diplomát, mesteri fokozatot, jelenleg a szatmári Avram Iancu és Bălcescu-Petőfi általános iskolákban tanít rajzot és ezzel párhuzamosan az alkotómunkát sem hanyagolja el. A tematikai sokszínűségen túl kedveli a változatos technikákat, készít tusrajzot, linóleummetszetet, rézkarcot, litográfiát.

Minden munkáján érződik, hogy közvetlenül, szembeszökően a mai fiatalok problémái, gondjai foglalkoztatják, a beilleszkedés, útkeresés, céljaink, helyünk megtalálása a nagyvilágban. Mindezt nem direkt módon, expresszionista eszközökkel, hanem árnyalt, visszafogott jelzésekkel, már-már banálisnak, köznapinak tűnő témák kapcsán közli velünk. Ez lehet egy erdőszél, néhány kavics, állati tetem, ruhadarab, barokk szobabelső, vagy bármi más. Mindez csupán kiindulópont, amely a művészi átformálások, értelmezések hatására megtorpanásra, továbbgondolásra vagy akár tiltakozásra ösztönzi a nézőt.

Különös érzékenység, jobbító szándék, a felületi dolgok mögötti összefüggések felismerése kell ahhoz, hogy valaki az önkifejezésnek, a nézővel való kommunikációnak ezt az útját válassza a képzőművészetben. Tímea képei a plasztikai erények mellett gondolkoznak, elgondolkoztatnak és megítélésem szerint ez a legnagyobb erényük.

Napjainkban sokszor, sokfelé hallani, hogy a művészetnek nem kedvez az ezredfordulós, gyorsan alakuló, rohanó világ. A pénzközpontú, fogyasztói társadalom idővel széttapossa, a giccs ellehetetleníti, felemészti az önkifejezés nemes formáit, az alapvetően különböző értékrendek összemosódásai elbátortalanítanak, eltávolítanak a pályáról. Én azért nem féltem a Tímeához hasonló fiatalokat, mert tudom, hogy azt a pályakezdő művészt, akit ilyen erőteljesen foglalkoztatja az élet és halál, a felnőtté válás, az útkeresés, a világban való eligazodás gondolata, nem könnyű eltéríteni. Az előbb utóbb megtalálja majd a maga útját, közlésmódját, a megfelelő technikát ahhoz, hogy állításainak érvényt, fórumot szerezzen.

A tévhittel ellentétben a mi feladatunk nem a sekélyes fércmunkák, giccses tartalmak és magatartásmódok támadása, kipellengérezése, ellehetetlenítése, hanem az igazi tehetségek felkarolása, bátorítása, hiszen rajtuk múlik a művészet, kulturális értékeink jövője.

A kiállítást november 20-ig lehet megtekinteni az Art Cafféban.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: