2011-10-19 15:15:36• hírek • Balog Anita

Megkezdődött a Caritas nemzetközi konferenciája

Négy ország Caritas Szervezeteinek képviselői vesznek részt a Szatmárnémeti konferencián.

Integráció Határok Nélkül címmel szervezett nemzetközi konferenciát a City Hotelben a Szatmárnémeti Caritas szervezet. A romániai szervezet mellett az ukrán, magyar és szlovák Caritas szervezet képviselői vesznek részt a konferencián, amely október 20-án fejeződik be.

Az ünnepélyes megnyitón Löchli Terézia, a házigazda Caritas Szervezet vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke üdvözölte a jelenlevőket. A megnyitón jelen volt Jorge Nuno Mayer is, az Európai Caritas vezetője is, aki az ilyen konferenciáknak a fontosságát, a tapasztalatcserék gyakorlati eredményességét hangoztatta.

A szerdai nap folyamán a résztvevő szervezetek képviselői bemutatták munkájukat, minden előadó külön kiemelte azokat a modell-projekteket, amelyek alapján a többi szervezet is hatékonyabban tudna tevékenykedni bizonyos területeken. A délutáni órákban a résztvevők műhelymunkát végeztek, az egyik csoportban az idősgondozás volt a fő téma, a másikban az oktatással, neveléssel kapcsolatos problémákat járták körül.

A Caritas négy országának hatvan képviselője volt jelen a konferencia megnyitójánA Caritas négy országának hatvan képviselője volt jelen a konferencia megnyitóján

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: