2016-02-15 13:43:10• hírek • refszatmar.eu

Etetni és tisztába tenni

Kovács Sándor esperes és Tatár Miklós
Kovács Sándor esperes és Tatár Miklós

Huszonöt gyülekezet mintegy százharminc presbitere volt jelen Szatmárnémeti-Németi református templomában a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének Közgyűlésén. Igehirdetés, előadás és választás követték egymást az utóbbi évek talán legnépszerűbb presbiteri eseményén.

Szombaton délelőtt 10 órától Sipos Miklós házigazda lelkipásztor Péter apostol Első Levele 1. részének 15. és 16. verse alapján hirdette Isten Igéjét: „Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat korábbi kívánságaitokhoz, amelyek a tudatlanság ideje alatt voltak bennetek, hanem amint szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek egész életviteletekben." Igehirdetésében elmondta, hogy Péter Első Levelében tizenöt olyan igehely van, ahol teljesen azonos az, amit Péter ír azzal, amit valamikor Jézus mondott. És van ennél még több, ahol a hasonlóságot állapíthatjuk meg. Az a különös ebben, hogy Péter nem idézi Jézust, hanem úgy adja tovább, amit Jézustól tanult, mint a sajátját, de tartalmilag teljesen azonos azzal, amit a Mestertől hallott annakidején. Vagyis Péter azonosult Jézus tanításával. Aki foglalkozik az Igével, azzal elkezd foglalkozni az Ige. Ez a kulcsa annak, amit Isten mond: „szentek legyetek egész életviteletekben!"

Az igehirdetést követően Tatár Miklós a Szatmári Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének leköszönő elnöke vette át az irányítást, majd Kovács Sándor esperes Igével köszöntötte a megjelenteket: „Mindenki amilyen kegyelmi ajándékot kapott, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai." (1Pét 4,10)

Varga Botond kisbábonyi lelkipásztor Presbiter és család címmel tartott előadást. Milyen az egészséges közeg ahonnan el lehet jönni, és ahova vissza lehet menni. Milyen az a család, ahonnan békességgel lehet eljönni akár még presbiteri gyűlésre is? Tette fel a kérdést az előadó éppen akkor, amikor a világon sok helyen házasság hetét tartanak. Több bibliai példát hozva a presbitereknek és presbiterasszonyoknak hasznos tanácsot adott, kiemelve a végén azt, hogy a házasság, ily módon a család olyan, mint a csecsemő, időnként etetni kell, és tisztába kell tenni! Erre jók a lelki alkalmak.

Csűry Miklós egyházmegyei főgondnok előadásában elmondta, hogyan lehet összeállítani egy egyházközségi költségvetést. Aligha volt alkalmasabb ember a teremben arra, hogy a számok bűvös világába vezesse a presbitereket, hiszen az előadó elismert közgazdász lévén konkrét, kézzelfogható példákkal adott tanácsokat erre vonatkozóan.

Tatár Miklós, aki éveken keresztül hűséggel és odaadással végezte a presbiteri szövetség elnökeként a szolgálatot, mivel lejárt a mandátuma, és már nem volt újraválasztható, elköszönt ebben a minőségében, de segítségével biztosította azt, aki őt követi. Éppen ezért a jelenlevők a közgyűlésen először az új elnököt választották meg, majd a titkárt, végül pedig az egyházkerületi küldötteket. Az presbiteri szövetség alelnöke a mindenkori egyházmegyei főgondnok.

A presbiteri közgyűlés Illés Jenő presbitert választotta meg új elnökének. Jelöltek voltak még Bűcs Attila és a Póti Csaba. Titkárként egyöntetűen Tatár Miklósnak szavaztak bizalmat, a küldöttek pedig: Halász Béla, Bálint Zoltán, Gál Ferenc, Bűcs Attila, dr. Szélyes Ferenc, Póti Csaba, Tarr Csaba, Póti Dániel, Nagy István és Szilágyi Zoltán. Póttag: Bálint Zoltán és Gál Ferenc. A közgyűlés ugyanakkor presbiteri díjra jelölte Tatár Miklóst, Illés Jenőt és Póti Csabát.

A Szatmárnémeti-Németi Református Egyházközség vendégszeretetét élvezve a presbiterek és lelkipásztorok átvonultak a gyülekezeti terembe és jó hangulatú beszélgetések mentén táplálták a lélek után a testet is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: