2016-05-18 14:33:43• hírek • Szatmár.ro

Mégis tartanak előadást a felújított színházban

A városi tanács nem hagyta jóvá a színházi fesztivál megszervezését, de így is lesz egy megnyitó előadás.

Dorel Coica polgármester, illetve az Északi Színház képviseletében Vasile Taranu vezérigazgató és Andrei Mihalache, a román társulat művészeti igazgatója együtt jelentették be, hogy ugyan a helyi tanács nem szavazta meg a színház felújított épületének ünnepélyes átadását jelentő fesztivált, így is hamarosan egy bukaresti társulat előadása nyitja meg a színházi életet az új épületben.

Vasile Taranu szerint az Avram Iancu Kulturális Egyesület vállalta magára a Bukaresti Odeon Színház fellépésének a költségeit. Hogy pontosan ez mennyi pénzt jelent, azt nem tudtuk meg a sajtótájákoztatón, bár egy korábbi ilyen eseményen elhangzott, hogy 45 ezer lej körüli összegbe kerül a szállítás, étkeztetés, szállás és maga az előadás. Ezt pedig annak ellenére megtartják, hogy a városi tanács jelenleg ellenzékben levő tanácsosai többször is hangoztatták: az épületre nincs érvényes tűzoltósági engedély. A színház dolgozói pedig még nem ismerik teljes egészében az új műszaki berendezések használatát és az öltözőkben, a sminkszobában például nincs bútorzat sem.

Az Odeon Színház május 24-én, 19 órai kezdettel fogja játszani tehát az Északi Színház felújított épületében a Svejk, a derék katona című darabot Pavel Bartos főszereplésével. Coica szerint csak egy előadásról van szó, nem lesz semmi hivatalos megnyitó-hangulata az eseménynek - erre majd egy másik alkalommal fognak sort keríteni.

Az előadásra egy belépőjegy 35 lejbe, egy kedvezményes, a kakasülőre szóló jegy pedig 25 lejbe kerül és csütörtöktől lehet majd megvásárolni az Északi Színház jegypénztárában.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy június 2-án és 3-án nyílt napot tartanak majd a színházépületben, amikor bárki bejárhatja az Ilyés Gyula polgármestersége idején elindított projektnek köszönhetően felújított épületet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: