2016-06-30 15:05:44• hírek • MTI

Megint elveszik Victor Ponta doktori címét

Az újjászervezett Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) is plágiumnak minősítette csütörtökön Victor Ponta volt román kormányfő doktori dolgozatát, és a tudományos cím visszavonását kérte az oktatási minisztertől.

A Nature című brit tudományos hetilap 2012-ben adott hírt arról, hogy az akkor frissen tisztségbe került román miniszterelnök jogi doktori disszertációjának több mint fele plágium.

Bár ezt akkor az oklevelét kiállító egyetem és a CNATDCU is megerősítette, Ponta nem mondott le, arra hivatkozva, hogy esetében a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségét vizsgáló szaktestület illetékes, amely szerint nem plagizált.
A Ciolos-kormány márciusban hozott rendelete szerint most már kizárólag a CNATDCU hivatott egy tudományos dolgozat eredetiségét elbírálni. Adrian Curaj, a tavaly novemberben hivatalba lépett szakértői kormány oktatási minisztere már decemberben megszüntette a kivételezést és feloszlatta a tárcának alárendelt Országos Etikai Tanácsot (CNE), amely a plágiummal gyanúsított magas rangú közhivatalnokok ügyében volt hivatott eljárni, és többek között Pontát is "tisztára mosta".

Az új szabályozás szerint tavasszal újjászerveződött CNATDCU csütörtöki ülésén jelen lévő 35 tagja közül 34-en támogatták Ponta doktori címének megvonását, egyikük pedig tartózkodott. A döntést azt követően hozták, hogy az etikai testület jogi szakbizottsága ismét megvizsgálta Pontának 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációját, és arra a következtetésre jutott, hogy a volt miniszterelnök plagizált. A politikus két héten belül fellebbezhet a döntés ellen, mielőtt azt továbbítanák a doktori cím visszavonása érdekében az oktatási miniszterhez.

Ponta azonban nem adta jelét annak, hogy elismerné az új szaktestület illetékességét, mindössze egy gúnyos Facebook-bejegyzésben reagált a CNATDCU döntésére. "A technokraták megoldották az ország legégetőbb problémáját, és Basescu (volt államfő) után most ők is elvették a doktori címemet" - írta közösségi oldalán a volt miniszterelnök.

Pontán kívül több más volt és jelenlegi bukaresti kormánytag keveredett plágiumgyanúba. Az oktatási minisztérium korábbi etikai tanácsa tavaly Gabriel Oprea akkori kormányfő-helyettest is felmentette a plágiumvád alól, holott az ellenzéki sajtó szerint nemcsak ő maga másolta mások munkáiból doktori dolgozata jelentős részét, hanem egyetemi oktatóként több olyan doktorandusz vezető tanára volt, akik állítólag szintén plagizáltak. Az új bukaresti kormány sem úszta meg plágium-botrány nélkül: a Pressone.ro hírportál Petre Toba belügyminiszterről már beiktatása után azt állította, hogy doktori dolgozatát másokról másolta, ám a plágiumvádat azóta sem tisztázták.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: