2016-06-27 03:23:11• hírek • MTI

Magabiztos sikerrel nyolc között Németország

A világbajnok német labdarúgó-válogatott 3-0-ra legyőzte a szlovák csapatot a franciaországi Európa-bajnokság vasárnap délutáni nyolcaddöntőjében, Lille-ben.

A német válogatott nagy tornákon a legutóbbi 16 mérkőzéséből 13-at megnyert két döntetlen és egy vereség mellett, a két együttes legutóbbi összecsapása viszont óva intette a világbajnokot, amely május 29-én Augsburgban 3-1-re kikapott a szlovák csapattól felkészülési mérkőzésen.

Az első lehetőség a szlovákok előtt adódott, ám nem éltek vele, a németek pedig korán megszerezték a vezetést: a 8. percben  egy baloldali szögletet követően középre szabadított fel a szlovák védelem, Jérome Boateng pedig 20 méterről, szemből laposan a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, amely egy védőn kissé még irányt is változtatott.  Ez volt Jérome Boateng első válogatottbeli találata a 63. mérkőzésén. Ráadásul már az első negyedóra végére megduplázhatták volna előnyüket, Özil gyenge büntetőjét azonban hárította Kozácik.

A folytatásban is a németek akarata érvényesült - 15 alkalommal kísérleteztek az első 45 percben -, ám Manuel Neuer bravúrjára is szükség volt a félidő előtt ahhoz, hogy előnnyel vonulhassanak szünetre. Hogy ez nem egy, hanem kétgólos volt az első félidő után, arról pedig Draxler és Gomez gondoskodott egy baloldali akció végén: előbbi előkészített, utóbbi befejezte az akciót.

A második játékrészben néhány szlovák lehetőség után újra a német válogatott vette kezébe az irányítást, s növelni is tudta előnyét a 63. percben, amikor jobboldali szöglet után Mats Hummels nyert fejpárbajt a szlovákok 16-osán belül, az üresen maradt Draxler pedig négy méterről, félfordulatból a jobb felsőbe vágta a labdát. .

Ezt követően is a - korábbinál szolidabb tempóban, de a - világbajnok dominált, aszlovákok - immár a Ferencváros támadójával, az Eb-n először pályára lépő Stanislav Sestákkal a soraikban - pedig nem tudták csökkenteni a hátrányukat.

A szombati negyeddöntőben a németekre a négy évvel ezelőtti döntő visszavágójának győztese, a címvédő spanyol vagy a 2012-ben ezüstérmes olasz együttes vár Bordeaux-ban.

Eredmény, nyolcaddöntő:

Németország-Szlovákia 3-0 (2-0)
Lille, Stade Pierre Mauroy, 44 312 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerző: Boateng (8.), Gomez (43.), Draxler (63.)
sárga lap: Kimmich (46.), Hummels (67.), illetve Skrtel (13.), Kucka (91.)
Németország: Neuer - Kimmich, J. Boateng (Höwedes, 72.), Hummels, Hector - Kroos, Khedira (Schweinsteiger, 76.) - Müller, Özil, Draxler (Podolski, 72.) - Gomez
Szlovákia: Kozácik - Pekarík, Skrtel, Durica, Gyömbér (Saláta, 84.) - Hrosovsky, Skriniar, Hamsík - Kucka, Duris (Sesták, 64.), Weiss (Gregus, a szünetben)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: