2016-12-29 10:05:19• hírek • MTI

Közel félmillió látogató kereste fel idén a Nyíregyházi Állatparkot

Közel 480 ezer látogató kereste fel 2016-ban a fennállásának húszéves jubileumát ünneplő Nyíregyházi Állatparkot. A sóstógyógyfürdői látványosságban idén 175 állat született, a legnagyobb érdeklődés az itt született fehér oroszlánt és a panda ikreket kísérte.

Gajdos László, az állatpark igazgatója az MTI-nek adott évértékelő interjújában elmondta, a park idei legnagyobb beruházása az Andok Kalandok átadása volt. A Sóstó-projekt részeként, csaknem 400 millió forintos állami forrásból felépített, hat kifutót magában foglaló állatbemutatóban függőhidakról nézhetnek az érdeklődők többek közt jaguárokat, pápaszemes medvéket, tapírokat, vikunyákat, alpakát, feketenyakú hattyúkat és ormányos medvéket. A létesítményben kialakított inka templomban az Andok egykori indián őslakosainak kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók, az épület közelében kapott helyett a nagy kondorkeselyű röpde.

Idén 175 állat született az állatparkban, a látogatók kedvence a kis fehér oroszlán volt, de óriási érdeklődés követte a vörös macskamedve ikerpár fejlődését is - mondta Gajdos László. Az igazgató emlékeztetett, a nyáron született fehér oroszlánt eleinte az anyja nevelte, de teje elapadt a kölyök háromhetes korában. A látogatók által Kókusz névre keresztelt utódot az állatpark egyik gondozójára, Herlicska Anikóra bízták, 11 hetes korától pedig egy nőstény, normál színezetű fajtárs érkezett hozzá azzal a céllal, hogy együtt nőjenek fel és - egy hímmel kiegészülve - később falkát alakítsanak.

A veszélyeztetett állatnak számító macskamedvéknél dupla "gyermekáldásnak" örülhettek a gondozók: a szülők két éve élnek együtt a parkban, a család pedig két kölyökkel bővült. A szaporulat azért is örvendetes, mert fogságban nagyon ritkán szaporodnak a macskamedve-félék családjába tartozó állatok - tette hozzá a szakember.



Gajdos László kiemelte, az egyik legnagyobb szakmai eredmény egy kétméteres hím homoki tigriscápa szállításának megszervezése és a kritikusan veszélyeztetett karvalykeselyű fióka kikelése volt. Az ötéves cápát a park szakemberei saját fejlesztésű eszközökkel fogták ki, majd szállították Varsóból az állatpark Ócenáriumának félmillió literes medencéjébe. A karvalykeselyű tenyészpár közel húsz éve költözött a Nyíregyházi Állatparkba: a két madár sokáig nem mutatott különösebb érdeklődést egymás iránt, de idén januárban fészket raktak, és 55 nap után utódjuk is kikelt a tojásból.

A park állatai közül a legnagyobb német rajongói klubja alighanem Fietének, a rostoki születésű jegesmedvének van, akit az Európai Fajmegőrzési Program helyezett Nyíregyházára a már régebben itt élő idősebb nőstény mellé későbbi tenyésztés céljából. A park úgynevezett sarkvidéki panorámájának új lakója nagyon aktív, játékos, sokat pancsol, és már közös kifutóban él Zorával, a jegesmedve nősténnyel.



A már megszokott állatbemutatók mellett számtalan kulturális programnak, így bábszínházi előadásoknak és különleges kiállításoknak is helyet adott a park. Nagy siker volt az adománygyűjtő nap, ahol 22 családsegítő szervezetnek 35 teherautónyi adományt gyűjtöttek. Emellett az állami gondozásban lévő gyermekek ingyen látogathatták parkot, így több mint ezer gyermeknek adhatott élményt a sóstógyógyfürdői állatlátványosság.
Gajdos László arról is szólt, a Nyíregyházi Állatpark idén bővítette szálláskínálatát, a park üzemeltetésébe került a Sóstói-erdő szélén található Ózoon Hotel, ami így az ország második állatkerti szállodája a szintén állatparkos Hotel Dzsungel mellett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: