2015-08-31 11:45:02• hírek • Kocsis Zoltán

Közel félezer tanügyi állás vár betöltésre

Alig két héttel az új, 2015-2016-os tanév kezdete előtt a tanügyi állások alig több mint fele van betöltve Szatmár megyében, derül ki a tanfelügyelőség hétfői közleményéből. Ennek következtében szeptember első hetében újabb versenyvizsgák döntenek a szabadon maradt helyekről.

A tanfelügyelőség tájékoztatása szerint augusztus 28-ig összesen 574 tanügyi állást foglaltak el a pedagógusok, míg 244 teljes és 214 nem teljes katedra maradt szabadon, wgyelőre. Szeptember 1-9. között ugyanis ezeket pályázhatják meg a megfelelő képesítéssel rendelkező és azzal nem rendelkező pedagógusok.

A forgatókönyv szerint a vizsgán résztvevők szeptember elsején és másodikán, azaz kedden és szerdán nyújthatják be jelentkezési igényeiket illetve a szükséges dokumentációt. A megfelelő képesítéssel rendelkezők ezt követően 3-án, azaz csütörtökön vehetnek részt a szóbeli, 4-én, pénteken pedig az írásbeli vizsgákon. Utóbbinak a Ion I.C. Bratianu Műszaki Líceum ad otthont. A vizsga 10 órakor kezdődik és legfeljebb négy órát tart.

A képesítéssel nem rendelkezők már csütörtökön átesnek az írásbeli teszten - ez szintén 10 órakor kezdődik a Ion I.C. Bratianu Műszaki Líceumban, ám időtartama legfeljebb három óra. Aznap és másnap interjún is részt kell venniük.

Mindkét esetben szeptember 7-én, hétfőn teszik közzé az eredményeket, majd az ilyen esetekben szokásos fellebbezéseket követően augusztus 9-én, szerdán hozzák nyilvánosságra a végleges eredményeket.

Kevesebb mint egy héttel az új tanév kezdete előtt...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: