2016-05-31 15:20:17• hírek • Szatmár.ro

Kortárs ír darabot mutat be a Harag György Társulat

Balogh Attila, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának alkalmazott rendezője kétszereplős kamaratermi előadást vitt színre, amely a szatmári színházi műhely idei évadjának utolsó bérletes, kistermi produkciója.

A Marie Jones belfasti szerző igen népszerű Kövekkel a zsebében című szövegéből készült előadás látványtervét Dobre-Kóthay Judit Jászai Mari- és UNITER-életmű-díjas díszlet-jelmeztervező elképzelései alapján Szabó Anna tervezőasszisztens készítette el.

A kétszereplős előadásban Moldován Blanka és Rózsa László látható, a bemutatónak pedig a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme ad otthont 2016. június 1-én, 19 órától. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán. A produkció létrejöttét a budapesti HoFra Színházi és Irodalmi Ügynökség engedélyezte.

A darabról

Jake és Charlie egy kis írországi faluban élnek, amelyet egy hollywoodi stáb filmforgatás céljából látogat meg. Őket is beválogatják a készülő alkotás statisztái közé.

A Belfastban élő Marie Jones írónő e két szereplő által egy egész világot varázsol a színpadra, ők alakítják a darab összes karakterét, és bravúros váltásokkal más-más szereplő bőrébe bújva mutatják be a forgatást. A Kövekkel a zsebében világsikert hozott szerzőjének és számtalan nyelvre fordították már le. Ezt a humorban gazdag, mégis életszerű, néhol keserédes tragikomédiát vitte színre társulatunk fiatal alkotógárdája.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: