Kolozsvárral, Marosvásárhellyel vetekszik a szatmári műtők felszereltsége
|
2012-01-25 16:19:49
•
hírek • Szatmár.ro
|
Nagy volt a nyüzsgés szerdán délben a Szatmár Megyei Kórházban - átadták ugyanis a magyar-román együttműködés során modernizált műtőket, amelyek jelentősen javítottak a kórház felszereltségén. Most olyan beavatkozásokat is el tudnak itt végezni, amelyekre eddig csak egyetemi központokban vagy külföldön volt lehetőség.
A Szatmár Megyei Kórház és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jósa András Oktatókórház közös projektje során sikerült megvalósítani a sebészeti műtő-blokk felújtását, melyre igen nagy szükség volt már. A 2011 márciusában megkezdett határon átívelő projekt egyik eredményét, a régió legmodernebb műtőit szerda délben adták át a helyi előljárók illetve a szomszédos megyei pályázati partnerek jelenlétében. Csehi Árpád megyei tanácselnök elmondta: ez volt az első egészségüggyel kapcsolatos határon átívelő projekt, amelyet befejeztek, de már most is több hasonló együttműködés ötlete vár megvalósításra. A mostani átadás egy nagy lépés a szatmári egészségügy modernizálásában, hiszen európai színvonalú műtői lettek a kórháznak, így komolyabb beavatkozásokat is el lehet majd végezni, a betegeknek nem kell a kezelések miatt hosszú kilométereket utazni. Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy egy olyan projektpartnerre talált, mint Csehi illetve a Szatmár Megyei Tanács, közös pályázatokkal ugyanis további fejlesztésekre nyílik lehetőség.
A köszöntőket és a szalag-vágást követően Marc Adrian, a kórház menedzsere, Barabási Sándor osztályvezető főorvos illetve Barcza Dániel, a közös román-magyar projekt helyi vezetője mutatta be a felújított műtőblokkot a résztvevőknek. Kiderült: olyan gépekkel gazdagodott a kórház, amelyekből a régióban még egy-egy ha van - az is csak Kolozsváron.

Az új műtőblokk egyik jelentős újítása, hogy a műtőkbe biológiai filtereken keresztül jut a steril levegő, amely folyamatosan cserélődik. Az operációk helyszínén magasabb légnyomás van, mint a folyosókon, emiatt akkor sem távozik a tiszta levegő a műtőből, ha kinyitják az ajtót. Az új altatógépek szó szerint vigyáznak a betegekre, minden létfontosságú életfunkciót mérnek, így már nem kell sztetoszkóppal követni az elaltatott beteg szívének ritmusát.
Nagy előrelépést tett a Szatmár Megyei Kórház a vesekövek "elpusztításában" is: eddig a nagyobb, biológiai úton nem távozó köveket Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy Budapesten törték kisebb darabokra a szatmári betegekben, most az új ultrahangos berendezés viszont rövid idő alatt itt helyben elporlasztja a kellemetlenségeket okozó darabokat. Szintén az ultrahang a titka annak az új vágó-eszköznek, amely szövetkímélő és vérzéscsillapításra is használható. Ennek az is előnye, hogy nem melegedik fel 100 fok fölé, ahogy az eddig használt berendezések, így nem égetik meg a szöveteket.

Eddig a májon megjelenő daganatok eltávolítása sem volt lehetséges Szatmárnémetiben, ugyanis hagyományos, szikés operáció esetében nem lehetett volna elállítani a vérzést. Egy új eszköz ezt a problémát oldja meg: vérzés nélkül lehet eltávolítani vele a májból és a veséből a daganatokat. A műtők sterilizálója is megújult, a plazma-sterilizálóval 45-50 fokon, hidrogén-peroxid használatával tudják tisztítani az operációk során használt eszközöket. Az orvosok számára létrehozott szenzoros bemosakodók pedig csak a hab a tortán kategóriába kerülnek be.
A modernizálás egy másik fontos hozadéka, hogy olyan berendezésekkel is bővült a műtő-blokk, melyek segítségével a nyíregyházi kollégák élő egyenes adásban tudják követni a szatmári operációkat (és fordítva), így van lehetőség konzultálni akár operáció közben is. A kamerák segítségével HD minőségben tudják továbbítani a képet vagy épp rögzíteni az operációt, a felvételeket pedig oktatási célokra is fel lehet használni a későbbiekben.
|
|
A legfrissebb apróhirdetések
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
Műszaki cikk, elektronika
|
»
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
|
|
|
Autó, motor apróhirdetések
|
»
|
|
|
|
|
Anvelope de vara pentru autoturisme Anvelope Yokohama, Pirelli, Dunlop, GoodYear, Bridgestone, Firestone pentru autoturisme.
|
Cutii portbagaj Thule Cutii portbagaj Thule Excellence, Motion, Dynamic, Atlantis, Pacific, Ocean, Ranger
|
Anvelope pentru masini de teren - 4x4 si SUV Anvelope Yokohama, Pirelli, Dunlop, GoodYear, Bridgestone, Firestone pentru mașini 4X4 și SUV-uri.
|
Suporturi biciclete Thule Suporturi cu montare pe cârligul de remorcare, şi cu montare pe pavilion |
|
|