2013-02-22 21:35:44• hírek • Póti Orsolya

Kölcseys diákok mutatkoztak be a Hit és Gyógyításon

Mint minden alkalommal, ezúttal a hónap utolsó péntekén került megrendezésre a Hit és Gyógyítás című népnevelő sorozat előadása, melynek meghívottjai dr. Bzduch Zsolt neurológus, ifj. Pallai Béla görög-katolikus lelkész és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tehetséges diákjai voltak.

Egyre nagyobb az érdeklődés a Szent Györgyi Albert Társaság egészségügyi szakosztálya, a szatmári Keresztény Orvosok Szövetsége és a Szatmár-Németi Református Gyülekezet által szervezett Hit és Gyógyítás című sorozatnak, hiszen február 22-én, pénteken a gyülekezeti termen kívül az előcsarnok is teljesen megtelt hallgatósággal.

A rendezvény meghívott előadói ifj. Pallai Béla görög-katolikus lelkész és dr. Bzduch Zsolt neurológus főorvos voltak, valamint bemutatkoztak a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tehetséges diákjai is egy-egy dallal és verssel.

Dr. Bzduch Zsolt az agyi keringési zavarokról, illetve a betegségek megelőzéséről értekezett és előadása végén készséggel válaszolt az érdeklődők kérdésére. A Kölcseys diákok mellett a rendezvény kulturális részéért András Gyula színművész volt a felelős, aki Örkény Egyperceseivel szórakoztatta a publikumot.

Egyébként a Hit és Gyógyítás keretében most első alkalommal került megrendezésre a „Bemutatkoznak a megye iskolái" című sorozat, melynek meghívottjai a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai és tanárai voltak.

 

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: