2014-11-27 18:11:54• hírek • MTI

Kínában 244 millió ember rendelkezik autóvezetői jogosítvánnyal

Kínában 244 millió ember rendelkezik az autóvezetéshez szükséges jogosítvánnyal, ami azt jelenti, hogy a világ legnépesebb országában ülhetnek a legtöbben a volán mögé - közölte a közbiztonsági tárca csütörtökön.

Az utakon 264 millió úgynevezett civil gépjármű fut, amelyből 154 millió személygépkocsi. Ez utóbbiak számát tekintve Kína, a világon forgalomban lévő autók 15 százalékával, egyedül az Egyesült Államok mögött marad le.

A statisztikai adatokból kiderült, hogy a kínai lakosságnak a 22 százaléka rendelkezik vezetői engedéllyel, s az is, hogy közülük a nőknek a száma az utóbbi tíz évben 11-szeresére nőtt. A férfiaké ugyanebben az időben 7,4 szeresére. A 60 év felettiek számában 38-szoros növekedést mértek. Ennek magyarázatául hozzáfűzték, sok idős azért folyamodik jogosítványért, hogy a több nagyvárosban bevezetett rendszámsorsolásra a család őt is regisztrálhassa.

A nemzetközileg elfogadott szabvány alapján akkor nevezhető egy nemzet "autós társadalomnak", ha minden száz családra 20 (magántulajdonban lévő) autó jut. Kínában ez a szám 25, miközben a nagy városokban, mint például Peking, Kuangcsou vagy Csengtu meghaladja a negyvenet.

A világ legnagyobb autópiacán súlyos gondot jelent az, hogy a települések nincsenek felkészülve a fizetőképes kereslettel és vásárlásokkal előállt hatalmas forgalomra, a forgalmi dugók enyhítésére. Ezért és a környezetvédelmi szempontok miatt több helyütt kénytelenek voltak már különböző korlátozásokat, kvótákat bevezetni.

Kína a luxusautóknak is egyre meghatározóbb piaca. Egy szerdán közzé tett felmérésből az is kiderült, hogy e nem ritkán státuszszimbólumnak vásárolt autók tulajdonosainak az átlagéletkora 33,5 év. A Hurun kutatóintézet nyolc autómárkát vizsgált, és az eredmény nemcsak azt állapította meg, hogy a tulajdonosok többsége tehetős fiatal, hanem azt is, hogy magasan képzett; hetvenhat százalékuk férfi és 10 százalékuk legalább három évet töltött külföldön.

A legnagyobb jövedelemmel rendelkezőknek Mercedesük van, a legalacsonyabbakénak Infinitijük. A márkák közül a BMW-knek van a legtöbb női vezetőjük, miközben a Cadillac sofőrjei az átlag feletti mértékben férfiak. A Volvo-tulajdonosoknak van a legmagasabb iskolai végzettségük, míg ennek fordítottja a Land Rover vezetőire volt igaz, akik többségükben vállalkozók.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: