2015-03-04 12:30:27• hírek • Szatmár.ro

Kevesebb Szatmárhegy költségvetése, de így is lesznek fejlesztések

Szűcs Szabolcs
Szűcs Szabolcs

A község a tavalyi költségvetés 73 százalékát kapta idén.

Az új költségvetés-leosztási rendszer számos Szatmár megyei településnek gondot okoz, hiszen sokaknak kevesebb pénz áll rendelkezésre az önkormányzat működtetésére, hogy a fejlesztésekről ne is beszéljünk. Ilyen helyzetben van Szatmármegy község is, ahol a polgármesteri hivatal a tavaly kapott összeg 73 százalékát kapta meg. Szőcs Szabolcs polgármester bízik a költségvetés-kiegészítésben és tervei szerint így is lesznek fejlesztések a községben.

"Idén egyelőre 550 ezer lej áll a rendelkezésünkre, ebből kell gazdálkodnunk, a közalkalmazottak fizetését kiadni, fizetni a közvilágítás számláit, működtetni az oktatási intézményeket és így tovább..." - magyarázza Szűcs Szabolcs.

Az biztos, hogy a mostani, szűkös költségvetésből nem tudják megtenni azt, amit a tavaly például sikerült: akkor ugyanis 150 ezer lejt tettek félre az utak javítására.

"Az alkalmazottak fizetésére is csak szeptemberig elég a pénz, a közvilágítással sem tudom, hogy mi lesz. Egyelőre a költségvetés-kiegészítésben bízunk, amit meg is ígértek" - mondja a polgármester.

Szűcs Szabolcs szerint komoly gondok vannak a költségvetés leosztásának új módjával, ugyanis a rendszer kialakításakor rengeteg tényezőt nem vettek figyelembe. Ugyanakkora összegben határozták meg a községek költésgvetését, de azt nem vették figyelembe a Pénzügyminisztériumban, hogy van község, amely egyetlen településből áll, a másik pedig négy-ötből. Figyelni kellett volna a belterületre, az oktatási intézmények számára is - mondja a legtöbb község polgármestere.

"Szatmárhegy községben 56 kilométer községi út van, amit karban kell tartani... Több mint 700 világítótesttel biztosítjuk a közvilágítást, több oktatási intézményt is működtetünk. Nem is beszélve róla, hogy nagy területen terül el a község, több település is tartozik hozzá" - mondja Szűcs.

A kevesebb pénz ellenére számítani lehet fejlesztésekre is Szatmárhegy községben: egy megnyert PNDL-pályázatnak köszönhetően Résztelken 1200 méter utat fognak leaszfaltozni, támogatni fogják a néptáncoktatást és a helyi focicsapatot is, amely a megyei bajnokságban az első helyen áll. A kóborkutyák befogására is különítettek el pénzt a költségvetésből és folytatni fogják a csonkási kultúrotthon felújítását is.

A régi iskola épületének felújításán az elmúlt években is dolgoztak, idén pedig úgy tűnik, hogy befejeződik ez a munka. Ebben az épületben működik az óvoda is, ahová igen sok gyerkőc jár nap mint nap.

A régi iskola épülete

Óvodai csoport Szatmárhegyen

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: